2017. július 22., szombat

Felejthetetlen dallamok

Sziasztok!
Elérkeztünk az utolsó történethez, amelyet Tefi kap Muke szereplésével...egyúttal elérkeztünk egy út végéhez is.

Szeretném, ha tudnátok, rengeteget jelentett nekem az a 3 év, amelyet 2014. áprilisa óta élek át veletek, de ti is megtapasztalhattátok, az időm egyre kevesebb, és most, hogy harmadikos gimnazista leszek/vagyok, szeretnék az előrehozott érettségire, nyelvvizsgáimra, az érettségire való felkészülésre koncentrálni, ami sajnos azt jelenti: nem lesz időm a bloggal foglalkozni.
A srácok örökre a szívemben maradnak, követem őket folyamatosan, nem szűnök meg a rajongójuk lenni, és ti is a szívemben maradtok, mert nektek köszönhetek mindent, amit ezekkel a történetekkel elértem. Imádtam a véleményeteket, sosem kaptam negatív kritikát, a nézettséget csak emeltétek, beragyogtátok a mindennapjaimat. Örültem, hogy örömet tudok nektek okozni, még ha ez csak egy-egy bejegyzéssel értem el.
Rengeteget marcangoltam azt a kérdést, hogy abbahagyjam-e az írást, mire arra a döntésre jutottam, hogy nem véglegesítem a szándékomat, maradjunk a blog felfüggesztésénél.
A sztorik továbbra is elérhetőek lesznek, ha szeretnétek egy kicsit a rossz humoromból, a gondolataimból, amit nektek szántam, mert ez kizárólag a tiétek. Senki sem veheti el tőletek, még én sem.
Habár a végére megfogyatkoztunk,szeretnék egy orbitális köszönetet mondani nektek, hogy kitartottatok, támogattatok, hogy olvastatok. Kívánom, hogy minden álmotokat elérhessétek, mert semmi sem lehetetlen.
És ne feledjétek az örök mottónkat: Ez a történet mindenkié.
Ölel titeket:
Dó xx

Nagyon köszönök mindent 💖

/Michael szemszöge/

"Luke
Kedves Luke..
Jó, tudod mit? Maradjon csak annyi, hogy Luke. Azért írok, mert meghoztam egy döntést, ami valószínűleg mindent megváltoztat majd. De mielőtt ezt meglépném, szeretnék elmondani mindent, mert úgy érzem, jogodban áll megtudni az igazat.
Minden akkor kezdődött, mikor az iskola Londonba vitt minket a téli szünetben. Kint voltunk a külvárosban, mert már a hócipőnk tele volt a múzeumokkal, te pedig hóembert építettél, amit én tönkretettem. Még mindig fáj a fejem, ha visszagondolok, mekkorát koppant rajta a fazék.. De nem bánom. Egy percig sem bánom, mert akkor ismertelek meg téged. Magam előtt látom a lágy mosolyod, a gombócos sapkád és a kezed, ahogy felém nyújtod, hogy felsegíthess. Mikor a tenyeredbe csúsztattam az enyémet, a szívemet is odahelyeztem, mert már akkor éreztem, hogy a tiéd mellett lesz a legjobb helye. 
Most is így gondolom.
Ugorjunk egy kicsit az időben, mondjuk a bálig. Életem legjobb időszakát köszönhetem neked, annyit egy ember nem mosolyog egész életében, amennyit én 3 év alatt. Ez a te érdemed, remélem tisztában állsz vele. Ezalatt az érzéseim irántad egyre csak erősödtek, nem láttam értelmét semminek, aminek te nem lehetsz részese.. Így hosszas várakozás után úgy döntöttem, a bál alkalmas lesz arra,hogy bevalljam neked: szerelmes vagyok beléd.
A mosdóban szedtem össze a bátorságom, mikor az egyik "rajongód" megjelent és elmondta, épp az előbb csókoltad meg. Onnantól kezdve egyfajta zuhanás követte az életemet, pont ezért távolodtam el tőled és törődtem kizárólag Michael-lel, közben pedig barátom is lett. Bíztam abban, hogy mellette megtalálom azt, amit a talpnyalód lerombolt bennem..De ez nem így lett.
Másfél hónapja értetek haza a turnétokról, a kapcsolatot egyedül Mikey-val tartottam, miközben együtt voltam Aiden-nel, de azt, hogy minek, nem tudom. Mindaz, amit vele éreztem, nem hágott túl az izgalmon, és még ennek az izgalomnak is hozzád volt köze. Reménykedtem, hogy észreveszel, hogy elmondod, szükséged van rám.
Ez két héttel ezelőtt be is következett.
Levelet küldtél nekem, amiben szerelmet vallottál és bejelentetted, hazautazol Sydneybe. Akkor és ott, a levelet olvasva kétségbeestem. Michael biztatott, hogy hagyjam ott Aiden-t, valljak be neked mindent, de nem tettem. Mégis hogy nézett volna ki, hogy a kapcsolatom kellős közepén csak úgy a karjaidba omlok? Luke, tudnod kell, hogy erre vágytam. Nem akartam, hogy elmenj Los Angelesből, nem akartam Aiden-nel lenni, nem akartam semmi mást, csak érezni azt a leírhatatlan szerelmet, amit egyedül te gyújtasz bennem. De ez nem lett volna helyes, és tessék. Megcsaltak. Megérdemlem, mert hagytalak elmenni.
Önző szeretnék lenni, hogy csak magamnak akarhassalak. Viszont ez nem lenne igazságos veled szemben. Jobbat érdemelsz, Luke. Egy odaadó, gyönyörű lányt, aki mellett mosolyogva élheted az életed.
Ismered azt a mondást, hogy : ,,Ha szeretsz valakit, engedd el"? Én most pontosan ezt fogom tenni, mert mindennél jobban szeretlek téged. Többre értékellek, mint magát az életet.
Úgy döntöttem, elfogadom Peter Jackson ajánlatát, de ezzel együtt oda is költözöm Kanadába. Hiszem, hogy mindkettőnknek így lesz a legjobb.
Élj boldog és teljes életet. Írj dalokat. Zenélj.
De néha jussak eszedbe.
Szeretlek xx " -olvastam végig Tefi levelét. Kipislogtam a könnyeimet a szemeimből, aztán magamhoz öleltem szorosan. -Biztos vagy benne, hogy így lesz a legjobb? Amióta csak ismerlek, szerelmes vagy belé. Nem fogod tudni kiverni a fejedből.
-Kénytelen vagyok, Michael -sóhajtott fel -Miután kivittél a reptérre..Odaadnád neki? -állt fel megtörölve könnyes arcát. Beharapva ajkam bólintottam, majd kikísértem őt.
Hitetlenkedve néztem távolodó alakját, miközben folyamatosan a megoldáson törtem a fejem. Nem akartam, hogy Kanadába költözzön, azt meg végképp nem, hogy boldogtalanul töltse hátralévő életét, mert nem ezt érdemelte.
A levélre néztem, majd a megszólításra..Luke..
A megoldás egyértelműen Luke..

*másnap reggel*

Tefi lakása előtt álltam meg az autóval. Leállítottam a motort, és mire ezzel megvoltam, Luke barátom is végigolvasta a levelet. Összehajtva a zsebébe gyűrte, majd azonnal ki is ugrott a kocsiból, én pedig reménykedve néztem és vártam, hogy úgy legyen minden, ahogy annak lennie kell.

/A te szemszöged/

Mikor hallottam leparkolni Mikey-t, az ajtóhoz siettem, hogy beinvitálhassam segíteni. Csakhogy mikor kinyitottam, Luke állt előttem könnyes szemekkel.
-Elrabollak -vágott a közepébe. Értetlenül fürkésztem, miközben a szívverésem felhevült az ereimben száguldozó vérrel együtt.
-Engem? Mi..Miért?
-Téged, mert kellesz, és azért, hogy ne az az öregember vigyen magával. Nem hagyom, hogy lemondj kettőnkről, mert ezt nem döntheted el egyedül, ebbe nekem is van beleszólásom, de mivel megtagadtad a szavazati jogom, kénytelen vagy beletörődni abba, amit most mondani fogok: Szeretlek! És nem fogom engedni, hogy elmenj, mert veled akarok lenni, nekem nem kell más. Te kellesz! -húzott magához és mielőtt reagálhattam volna, hevesen ajkaimra tapasztotta övéit.. És egy pillanat alatt elérte, hogy minden 180°- os fordulatot vegyen...
Egy derűsebb kezdet felé, ahol csak ketten voltunk. 
Ő és én.

2017. július 15., szombat

Segítség, szerelmes vagyok!

Hey-ho!
Visszaszámlálás: Ezen kívül már csak egy történet maradt, lányok. A most következő sztori főszereplője Fanni Kalcsó és Ashton. Remélem tetszeni fog mindenkinek. Kellemes olvasást!
Dó xx


A dolgok, amiktől falra mászom-TOP 10:
10. rendetlenség: azt hiszem, így egyértelmű, ha azt mondom, nálam mindennek megvan a maga helye. És ez nem csak a tárgyakra értendő...
9. csúszómászók, nyálas dögök: kígyók, békák, siklók, gyíkok, halak... Állatbarát vagyok, a felsoroltakat sem lenne szívem bántani, de ne nagyon kerüljenek ilyenek a közelembe.
8. reality show-k: otrombaságok, hazugságok és hülye emberek keveréke. Totális nem.
7. horrorfilmek: tudom-tudom.. Nincs ízlésem. De van, csak nem terjed ki az ijesztő dolgokra.
6. egoisták:
,,-Ha a szemeidbe nézek, tudod mit látok?
-Mit?
-Magamat. Muhaha" → köszönöm, inkább nem.
5. igénytelenség: értsd, mikor valaki nem figyel oda magára és másokra sem.
4. terrorizmus: nemcsak a robbantgató emberek tömege, hanem a szavak terroristái is.
3. nyávogás: ez semmit sem old meg. Soha.
2. érdektelenség: mindenért harcolni kell.
1. Ivy Levan: nem vagyok féltékeny Ashton Irwin barátnőjére, oké? NEM VAGYOK FÉLTÉKENY!

Sóhajtva pörgettem végig a modell Instagram profilját, aminek nagy részét az Ashton-nal való közös fotók teszik ki. Irigyeltem, hogy olyan jó alakja van, irigyeltem, hogy szép a mosolya, irigyeltem, hogy a lány önmagában is több, mint én. De amit a legjobban irigyeltem, hogy Ashton életében fontos szerepet játszik. Fontosabbat, mint én.
A tudatán kívül bolondított magába. Órákon át beszélgettünk minden áldott nap, önmagát adva folyton, engem pedig teljesen elvarázsolt. Úgy éreztem, egyre közelebb kerültünk egymáshoz, mikor jött Ivy , akivel együtt buliznak, és belőlem egy féltékeny, magába forduló barát lett. Ashton-nak sosem panaszkodtam erről, elvégre nincs jogom számon kérni Őt, de attól még fáj...  Amiről a legjobb barátnőm hosszas beszámolókat is kap.
A köntösömbe bújva csoszogtam le a konyhába, mikor a célomat megváltoztatta a késői csengőszó. Így a bejárati ajtónál kikötve kinyitottam azt Ashton-t pillantva meg hátratett kezekkel. Valószínűleg elég értetlenül nézhettem, ami belőle nevetést váltott ki.
-Gondoltam, együtt tölthetnénk az estét -húzta elő a pizzás dobozt és a rózsacsokrot. Megdobbanó szívvel boldogan elmosolyodtam és beengedtem. Egy ajakpuszival üdvözölve azonnal megcélozta a nappalit, én pedig megroggyanó térdekkel siettem a konyhába S.O.S üzenetet küldve a barátnőmnek.  Új volt a rózsacsokor, új volt az ajakpuszi, új volt a késői látogatás... De reményt ébresztett bennem.
Két pohárral tértem vissza Ashton mellé, majd az italokat letéve lehuppantam a kanapéra. A kínos csend megtörése érdekében kezdeményeztem.
-Mit csináltál ma?
-Ivy-t kísértem el vásárolni -válaszára megfeszültem és egy pillanatra lehunytam a szemeim. Inkább egy pizzaszeletért nyúltam. Itt az idő kifaggatni.
-Na és, hogy ismerked..-akartam kérdezni, de a kivágódó bejárati ajtó félbeszakított. A következő pillanatban a barátnőm jelent meg a nappaliban mögötte a mindjárt megfulladó vőlegényével.
-Jöttünk, ahogy tudtunk! -felnevetve figyeltük a levegőért kapkodó Calum arcát.
-Látjuk -bólogattunk törölve a könnyeinket. T/N hátranézett rá, míg Cal a térdein támaszkodva lihegett.
-Nemár, alig futottunk pár métert!
-Pár...Pár métert?? 5 teljes perc alatt legalább fél mérföldet futtattál le velem!-hangosabban nevettünk rajtuk tovább -Ti ne röhögjetek, ez az egész Fanni S.O.S üzenete miatt van! Nincs is vészhelyzet, én meg egy szál alsónadrágban futottam át a fél várost!
-S.O.S?-nézett rám kihívóan Ash. Fülig elvörösödve leraktam a pizzát és felálltam.
-Kikísérjük őket? Oké! -húztam ki T/N-t a karjánál fogva -Későbbmindentelmeséleknekedneharagudj -sziszegtem fogaim között, miközben a fiúk követtek minket. A barátnőm felsóhajtott.
-Akkor csak mulassatok -intett és elindult a még mindig hisztiző Calum-mel. Lassan Ash felé pillantottam, aki megállás nélkül mosolyogva fürkészett.
-Ez az egyik oka annak,hogy teljesen az ujjaid köré csavartál -lépett közelebb eltűrve a hajam a fülem mögé. Hitetlenkedve szemeibe néztem -Mindig olyan felejthetetlenné tudod tenni a dolgokat. Minden helyzetből ki tudod hozni a legjobbat, a legszebbet.. vagy akár a legviccesebbet is. -halkan elnevettem magam és lenéztem a pázsitra. De ő felemelte a fejem -Ivy nem jelent számomra semmit, Fanni. Csak egy barát. Tudja, hogy te kellesz nekem. Úgy gondolta, te tényleg boldoggá tudsz tenni. És én is így gondolom -suttogta, miközben hüvelyujjával cirógatta arcomat -Azt akarom, hogy az enyém legyél.. És T/N-nek hála azt is tudom, hogy te is ezt akarod.. -lecsukódó szemekkel tarkójára csúsztattam kezem, majd homlokának döntöttem enyémet. Körbeölelte a derekam, ajkainkat centiméterek választották el. Épp egymásba olvadtunk volna, mikor a locsoló beindult.. Halkan felsikítva megugrottam, majd felnevettem átölelve nyakát, vizes tincsei közé csúsztatva ujjaim. Ajkaim közé nevetett, aztán gyengéden, de szenvedélyesen megcsókolt...
Egyúttal pedig azt is bebizonyította, hogy ő is remekel az emlékezetes pillanatok megteremtésében.

2017. július 13., csütörtök

Álmaim gyümölcse

Sziasztok!
Már csak 3 történet, és az összes kért történet felkerül a blogra. Meglátjuk, utána mi lesz, de egyelőre törődjünk a jelennel. 😊
A most következő történet Horváth Pannáé, akinek külön kérése volt a nem szokványos ismerkedés, szóval remélem ez megfelel az elvárásaidnak.
Kellemes olvasást:
Dó xx



/Luke szemszöge/

,,Hagyd, hogy a szíved hozza meg helyetted a döntést. Ő nem zavarodik össze annyira, mint a fejed."
Az ágyon ülve bámultam a falon függő parafatáblát és a rászurkált idézeteket, miközben újra és újra feltettem magamnak a kérdést: Ki ez a rejtélyes lány?
Lassan 3 hete folyamatosan megjelenik az álmaimban, ahol jelentős szereppel bír, legalábbis a csókok, az ölelések és a szavak, amik elhagyják az ajkait ezt sejtetik.
Sokra nem emlékszem, mindig csak egy-egy mondat, tett vagy pillanat hagy mély nyomot bennem, de ezek meghatározzák a napjaimat. Valóságosnak tűnik, és talán az is. Csak egy másik dimenzióban...
Megvakarva a tarkóm vettem fel a napszemüveget, majd Petuniára téve a pórázt kisétáltam vele a lakásból, hogy kiszellőztethessem a fejem, és persze neki sem árt, ha egy kiadósat sétálhat.
Szép idő volt. A Nap melegen sütött, a szél kellemesen lengedezett, így nem volt olyan elviselhetetlen a hőmérséklet, látszólag Petu is élvezte. Ezért úgy gondoltam, egy kis fagyi nem árt meg..
-Mit szólsz hozzá, szépségem? Neked is veszek valami finomat -simogattam meg lehajolva, majd mikor felegyenesedve tovább sétáltunk, valaki a mellkasomnak csapódott.
-Ahh!-nevetett a homlokára téve kezét. Kicsit aggódva tartottam meg.
-Jesszus, minden oké?-néztem le rá, ezt követően pedig elállt a lélegzetem. Ez nem lehet...
-Persze, bocsi, csak nem figyeltem -kuncogott már a saját lábain állva -De hé, te is jól vagy? Úgy elsápadtál, nagyon megütöttelek? -fürkészett kíváncsian füle mögé tűrve haját. Enyhén elnyílt ajkakkal, az ereimben száguldozó vérrel és heves szívveréssel tanulmányoztam a lányt, akinek minden apró porcikája megegyezett az álom-lánnyal, a hangjáról és a gesztusairól nem is beszélve. Ilyen nincs!
-Meg..Megtennéd, hogy megcsípsz?-suttogtam teljesen elkábulva. Értetlenül nézett.
-Tessék?-nevetett. Kizökkenve megráztam a fejem és beharaptam ajkam.
-Vagyis..Jól vagyok, semmi baj. Uhm.. Luke-nak hívnak -nyújtottam a kezem, amit elfogadva meg is rázott.
-Szia, engem meg Pannának. Örülök,hogy beléd estem!
-Szintén -bólogattam rejtegetve az ajkam szélébe húzódó mosolyt -Van kedved fagyizni velem és Petuniával?
-Aww, naná! Gyönyörű neve van -nézett le a kutyusra, aki lihegve fürkészte. Elmosolyodva bólogattam, aztán elindultunk együtt.
A fagyizóig vezető utat felszabadultan és nevetve beszélgettük végig, mintha már ezer éve ismernénk egymást. És én valamilyen szinten ismertem is Őt.. De azt sosem hittem volna, hogy az álmoknál milliószor jobb lesz mellette a valóságban.

A hónapok Panna mellett úgy teltek el, mintha csak egy-egy nap lenne az összes. Remekül egymásra találtunk, az időnk legtöbb részét együtt ütöttük el. Közös emlékeket szereztünk, felejthetetlen pillanatokat varázsoltunk, én pedig egyre jobban belé szerettem. Elválaszthatatlan barátok voltunk, ennek ellenére én úgy éreztem, nekünk más okból kell együtt lennünk. Csak nem volt bátorságom beismerni neki, ahogy azt sem, hogy már a megismerkedésünk előtt is sokat jelentett számomra.
A mai napot a tengerparton töltöttük egészen addig, amíg az idő úgy nem döntött, hogy a szárazparton is megöntöz minket. Alaposan.
-Pedig már a bőrszínem is kezdett alakulni -huppant a kanapéra Panna, az én száraz ruháimban.
Mosolyogva a kezébe adtam egy bögre kávét pont úgy, ahogy szereti, majd letelepedve mellé a lábait az ölembe raktam.
-Úgy tűnik, az időjárás valamiért megharagudott ránk -masszírozgattam vádliját, míg ő kortyolgatta a löttyöt.
-Egy picit örülök, hogy így alakult.. Mert valamit el akartam mondani.. -kérdőn arcára néztem és vártam, hogy belekezdjen -A megismerkedésünk nem teljesen volt ismerkedés.. Legalábbis az én részemről nem. -a szívem heves tempóban kezdett verni, miközben folyamatosan tartottam a szemkontaktust -Már láttalak téged. Többször is. Sőt. Már beszéltem is veled, csak nem.. nem itt, hanem..
-Az álmaidban -nyögtem közbe. Ajkai elnyíltak egymástól.
-Ez nem lehet..Te..Te is..? -bólintottam.
-Folyamatosan. Ha álmodtam valamit, az biztos, hogy Te benne voltál. Mindig csak töredékek maradtak reggelre, de azok különleges töredékek, mert..
-Mert együtt voltunk -vágott közbe ezúttal ő.
-Igen, és ha már itt tartunk, el kell mondanom, hogy már a legelső percektől fogva többet érzek ir.. -lerakta a bögrét, közelebb csúszott, majd apró kezei közé véve arcomat megcsókolt, amit habozás nélkül viszonoztam. Belemosolygott.
-Én is, Luke. Én is -ajkat harapva teljesen az ölembe húzva csókoltam tovább, mert egy pillanatot sem akartam tovább szavakkal foglalkozni.
Inkább a tettekre koncentráltam.

2017. július 9., vasárnap

A Múzsa

Úgy döntöttem, a mai nap két történettel ajándékozlak meg titeket, ami ezúttal Maureen-é, Mikeyval. Remélem tetszeni fog! 😀💖
Dó xx




,,Ha magabiztosan tartanék az álmaim felé, nem inognék meg minden apró, jelentéktelen pillanatban. Ha magabiztos lennék, a félelem nem jelentene akadályt. De mégis az, mert nem vagyok magabiztos. A magabiztosság röpke szikráit sem vélem felfedezni magamban, ennek ellenére egy olyan arcot mutatok, akinek semmi sem lehetetlen.
Rejtegetem az érzéseket. Álomvilágba menekülök. A saját világomba, ahol egyedül a sorsban bízom, ahol mindenki mosolyog őszinte boldogságot sugározva. Ahol Ő vár rám. Ő, aki képes harcolni értem. Ő, aki szeretne boldoggá tenni.
Ő, aki nem létezik. " -ütöttem be a napi bejegyzést a blogomon, majd közzétéve elégedetten figyeltem, hogy folyamatosan nő a megtekintések és a kommentek száma.
Tapasztalataim szerint az embereket megfogja az, ha valaki napi szinten tartogat valamit a számukra, amivel akár együtt tudnak érezni, vagy amibe előszeretettel bele tudnak kötni.
Habár a bejegyzés a reménytelenségi szintem bemutatására fókuszál, mégsem voltam teljesen őszinte, vagy talán csak túlzásba vittem az egyedüllét oldalának ismertetését, elvégre mindenkinek megvan a lelki társa vagy legalább egy ember, akit el tud képzelni maga mellett. Mivel én is efféle élőlény volnék, nekem is él a képzeleteimben egy srác, aki a hibáival együtt a szívembe lopta magát. Őt Michael Clifford-nak hívják, és a padtársam. A trehány padtársam.
Mi ketten egymás szöges ellentéteit formázzuk meg. Amíg én csendes, szorgalmas és rendezett vagyok, addig ő hangos, lusta és szétszórt. De emellett szórakoztató, aranyos és tehetséges is. Habár beszélgetni még nem igen volt alkalmunk... Vagyis én nem ragadtam meg ezeket az alkalmakat, attól még érzékszerveim vannak. Így hallom, mennyire jó fej a többiekkel és látom, milyen fantasztikus dalszövegeket gyárt a füzetébe.
Lehajtva a notebookom tetejét eldőltem az ágyon és felnézve a plafonra engedtem elszabadulni a fantáziám és az érzéseim, amiből a telefonom csörgése zökkentett ki. A készüléket megfogva megpillantottam az ismeretlen számot, és hiába próbáltam beazonosítani, nem sikerült, így felvettem.
-Halló..?
-Szia, Micahel Clifford vagyok -mutatkozott be, én pedig felülve a szívemhez kaptam a kezem. Honnan tudja a számom?
-Hű, szia! Uhm... Se-segíthetek?
-Igen, ha nem zavarlak. Csak... Azt akartam kérdezni, hoogy.. nincs-e véletlenül nálad a töri füzetem -hadarta el a végét.
-Történelem füzet? Nem hiszem, de megnézem -húztam magam elé a táskát.
-Várj! Ig-igazából itt van. Én csak.. Ahg, ez így nem megy. Találkoznál velem a Strabucks-ban? -elnyíltak ajkaim, majd felugrottam.
-Igen! Vagyis..uh..persze..-belenevetett.
-Akkor indulok -rakta le, én pedig azonnal összeszedtem magam. Nem csináltam magamból bolondot, ugyanúgy öltöztem fel, mint mindig, csak szabadon hagytam a hajzuhatagom és befújtam magam a kedvenc parfümömmel. A szoknyát megigazítva indultam el a kávézóba, ahová 10 perc elteltével belépve, Michael már ott ült két pohár csokoládés latte-val, így odasétálva leültem a torkomban dobogó szívvel.
-Szia -mosolyodott el.
-Szia, minden rendben? Eléggé megijesztettél a telefonban.
-Ne haragudj, nem akartalak, én csak.. Szóval csak veled szerettem volna lenni és megismerni téged, ha már a suliban nem igazán beszélsz velem -nevetett felvéve a szemkontaktust -mert kedvellek. És azt is, ahogy írsz. Tudtad, hogy mindig én látom először a bejegyzéseid? -hitetlenkedve elmosolyodtam. Éreztem, ahogy a szemeim is felragyognak.
-Te vagy @pizzaboy_95? -büszkén elvigyorodott és bólogatott.
-A legnagyobb rajongód, személyesen. Örvendek -nevetve intettem -És ha már itt tartunk.. -ült közelebb -Köszönettel tartozom neked.
-Köszönettel? Miért? -elmosolyodva a kezemre tette az övét, aztán újra szemeimbe nézett.
-Amiért a leggyönyörűbb múzsa vagy a világon.

Homályos emlékek

Sziasztok!
Nagyon eltűntetek, de ez többnyire az én hibám, nem voltam túl aktív, de azért remélem, még láttok.
A következő történet Eszter Bodát illeti, akinek kérése szerint Ashton-nal írtam.
Kellemes olvasást:
Dó xx


/Ashton szemszöge/

Morogva nyitottam ki a szemeim félredobva a párnát. Istentelen és elviselhetetlen fájás nyílalt a fejembe, miközben a beszűrődő napfény félig megvakított.
A hazaérkezésem a tegnapi -vagy mai- nap folyamán többnyire kérdéses.. Ahogy az is, hogy jutottam fel az emeletre, az ágyamba. Egyedül abban voltam biztos, hogy Mitchy Collins oltári nagy bulit csapott, ahol én is jelen voltam.
Erőt véve magamon feltápászkodtam. Nem vettem tudomást a rosszullétről, csak egy frissítő zuhany idilli képe lebegett szemeim előtt. Ez okból vonszoltam magam a fürdőszobába, ahol a felesleges textiltől megszabadulva hagytam magamra zúdítani az ébresztő jellegű vizet.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam,majd  a csempének döntve a homlokom próbáltam felidézni mindent a házibuliról.
A helyszínre Luke-kal, Calum-mel, Michael-lel és az ő barátnőjével, Crystal-lel érkeztünk. A parti már javában zajlott: a zene üvöltött, a fénycsóvák nemcsak a belső részlegen, hanem az udvaron is kábították a már ittas népet. Hosszú asztalsorok terültek el mindenfelé tele ütős italokkal, vagy egy kis nassolni valóval. Az emberek folyamatosan vonaglottak a ritmusra, alig lehetett olyan csoportot látni, akik beszélgetéssel ütötték volna el az időt.
 A házigazda, Mitchy, minimum 3 lánnyal maga körül üdvözölgetett szinte mindenkit, mikor észrevéve minket azonnal elénk sietett.
-Íme, Los Angeles legnagyobb házibulija! -tárta szét karjait büszkén elvigyorodva, majd megölelte a csapatot.
-Hát öregem.. Az biztos, hogy ezzel beírtad magad Kalifornia történelmébe -nevetett Calum. Mosolyogva bólogattam egyetértésként.
-Ennyi ember nem is él ezen a környéken. Híre ment a partinak -veregettem meg vállát, aztán úgy döntöttem, körbenézek egy pohár ital társaságában. Az asztalhoz sétálva megnéztem a választékot, aztán megfogva egy üveg sört el is sétáltam, mikor leszólított egy lány.
-Hé! Most fogtad meg a sört. Bocsi, de fizetned kell érte. -hitetlenkedve megfordultam és az asztal mögött álló szépségre néztem.
-Ez most komoly? De hiszen ez egy házibuli! -a táblára mutatott megrántva a vállát. Elolvastam. Szánalmas húzás volt, bro.. Előkotortam a pénzt és visszasétálva a hölgynek nyújtottam -Nem tűnsz nekem pultos lánynak.
-Nem is vagyok -mosolyodott el. Ajkamba haraptam- De meghirdette, és tudtam, hogy jó bevétel lesz, nekem meg kell a pénz, szóval úgy gondoltam, miért ne? -fogta meg a könyvét belelapozva. Akaratlanul is felnevettem. Kicsit szokatlan helyzet volt olvasnivalóval a kezében látni, miközben körülötte részeg emberek ugrálnak. Már épp a nevét kérdeztem volna, mikor egy ismerős észrevett és magával rángatott... Innen kezdődik a homályos rész. De ki volt az a lány?
Sóhajtva fürödtem meg, majd megtörölközve a derekamra csavartam az anyagot. Megborotválkoztam, fogat mostam, aztán felkaptam egy boxert, egy fekete pólót, meg egy rövidnadrágot.
A hajamba túrva rendet raktam a szobában, majd a pénztárcámért és a kocsikulcsért mentem.. Csakhogy a tárcám nem volt ott. Elsápadva felegyenesedtem.
-Na nem. Ez nem történhet meg! -túrtam fel mindent. A fiókokat, a ruháim zsebeit, a bútorok alatti helyet, mikor csengettek.
-Skacok, nem ez a legjobb pill.. -nyitottam ki az ajtót, mikor leértem az emeletről, majd felnézve a lányt láttam magam előtt, aki a zűr közepén is képes volt nyugalomra lelni.
-Gondolom, ez a tiéd -mutatta fel a pénztárcát. Megkönnyebbülten ellazultam és elmosolyodtam -Ne aggódj, nem nyúltam a pénzedhez, egyedül a személyidet néztem meg, hogy ezt vissza tudjam adni -nyújtotta át a szabad kezében már egy új könyvet szorongatva. 
-Életmentő vagy, nagyon köszönöm...uhm..
-Eszti -mosolyodott el bólintva.
-Gyönyörű név. Hálám jeléül elvihetlek ma este randizni? -írtam fel neki a számom, majd odaadtam. Ajkába harapva bólogatott és magához ölelte a könyvét.
-A telefonszámom és a címem a tárcádban van. 7-re várlak -mosolygott, aztán megfordulva elindult, de megtorpant. Hátranézett rám -Csak majd ne felejts el fizetni -kacsintott elsétálva, én pedig nevetve dőltem az ajtófélfának távolodó alakját figyelve...

2017. július 8., szombat

Mi a szerelem?



Hey-ho!
Remélem jól telik a nyári szünetetek, és sokat nyaraltok, pihentek és olvastok. 
Újabb nap, újabb történet, ezúttal Catherine-nek, Luke-kal. 
Kellemes olvasást:
Dó xx

PS: Utólag is nagyon boldog születésnapot Ashton-nak, a világ legjobb dobosának!





-Catherine, felelsz vagy mersz?
-Uhm...felelek -fészkalódtam a helyemen kényelmetlenül.
-Szerinted mi az a szerelem? -hangzott el a kérdés. A tekintetek rám szegeződtek, köztük az Ő tekintete is, bennem pedig megállt az ütő egyrészt a kérdés miatt, másrészt a szája sarkában bujkáló mosoly miatt.
Hogy mi a szerelem? A szerelem maga Luke Hemmings, a baráti köröm legfényesebben ragyogó csillaga. A többiek, köztük a kérdés feltevője is tisztában állnak azzal, hogy mennyire odavagyok a szőke gitárosért, sőt még az Ő lökött haverjai is tisztában állnak vele, egyedül Luke nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, ami tulajdonképp nem baj. Megment a kínos percektől.
-Ezt az érzést úgy írnám körül egy mondatban, hogy.."Ahh, még a zoknid is szívesen lennék!" -próbáltam lazán kezelni a helyzetet, amit a jelenlévők értékeltek is, így nevetéssel reagálva folytattuk a játékot. Habár túljutottam az elmúlt perceken, a szívem továbbra is a torkomban dobogott, és ennek egyetlen oka volt csupán: a kék szempár megállás nélkül engem fürkészett...

Itt kezdődött a közös történetünk Luke Hemmings-szel. Habár évek óta ismertük egymást, a pecsétet a házibuliján zajló felelsz vagy mersz játék nyomta az útleveleinkre. Azon az estén beszéltünk először három mondatnál többet, azon az estén kísért haza és azon az estén csókolt meg az ajtóm előtt.

Ezt követte rengeteg randi, majd a kérdés, hogy lennék-e a barátnője, és mindennek már négy éve..
Elmosolyodva bújtam hozzá közelebb, miközben a pizzámat majszolva néztem a filmet, amit bekapcsolt. Szorosabban zárt karjaiba, egy csókot nyomott a hajamba, majd a romantikus pillanatunkat egy fülsüketítő sikítás törte meg egyenesen a bejárati ajtóból, a barátnőm jóvoltából.
-ÚR ISTEN, HOLNAP LEÁRAZÁS LESZ A BEVÁSÁRLÓ KÖZPONTBAN! -a szívemre téve kezem nevettem fel.
-Neked is szia, örülök, hogy jól vagy -néztem rá. Felkuncogott, majd lehuppant mellénk.
-Na és ti hogy vagytok?
-Oh, én épp most süketültem meg -mosolygott Luke még mindig a filmet nézve. Oldalba böktem.
-Tőlem pedig egy órája köszöntél el -pillantottam vissza a lányra.
-Én nem így értettem -nevetett rázva a fejét- Ti! Együtt! Hogy vagytok?
-Ja -nyújtottuk el a szót egymás felé fordulva -Jól vagyunk.
-Még jobban voltunk, amíg ide nem jöttél -pislogott ártatlanul Luke.
-Ma rendkívül elemedben vagy -nevettem és felkeltem -Hozok még tányért- sétáltam a konyhába...


/Luke szemszöge/

-Elhoztál mindent? -bólogatva felemelte a táskát, amíg én felálltam a konyha felé lesve. A kezébe adtam a szoba kulcsát. -A gyertyákat gyújtsd meg, a csokis szamócát és a pezsgőt tedd a felakasztott képeink és az égősor alá, de csak halkan. És köszönök mindent -suttogtam mosolyogva.
-Ugyan, Luke. Hátulról majd kimegyek. Sok sikert! -sétált az emeletre feltűnés nélkül, én pedig ajkat harapva vártam vissza Catherine-t.
Mikor kiért kérdőn körbenézett.
-Már el is ment? -bólogattam, aztán odamentem hozzá. Leraktam a kezéből az edényt és magamhoz húztam.
-Nem vagy fáradt? -tűrtem haját füle mögé.
-De, egy kicsit. Elpakolok és felmehetnénk.
-Hagyd, szívem. Majd megoldom -csókolgattam össze, amit Ő kuncogva hagyott. Elmosolyodtam -Menj csak!-nyomtam egy utolsó csókot ajkaira, aztán elengedtem. Mély levegőt vettem, megfogtam a dobozt, majd utána sétálva gyűjtöttem össze a bátorságom.
Benyitott a szobába, majd besétálva felemelte fejét. Megállt, addig én letérdeltem felnyitva a rózsa tetejét.
-Aww, Luke, ezt mikor csin...-fordult felém, én pedig felnéztem Rá.
-Már több, mint 4 éve vagy az életem legfontosabb szereplője. Nem győzöm hálát adni a sorsnak, amiért hozzám sodort téged, nem győzöm hálát adni Neked, amiért szeretsz, támogatsz és boldoggá teszel. Melletted akarom leélni az életem minden percét. Catherine, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? -fürkésztem. Potyogó könnyekkel ajkai elé tartotta tenyereit, majd nevetve heves bólogatásba kezdett. Boldogan az ujjára húztam a gyűrűt, majd mikor a nyakamba vetette magát, megcsókoltam a lehető legszenvedélyesebben újra karjaimba zárva.
És soha el nem engedve.

2017. július 4., kedd

Szőke gyógyír



Sziasztok!
Nem tudom, mennyien vagytok még jelen, mindenesetre én meghoztam az új történetet Whaleyard Lina számára. Az ő történetén kívül még hat ember készüljön, ugyanis a kéréseik alapján végeztem a vázlatokkal, a lehető leghamarabb közzéteszem azokat is.
Kellemes olvasást: 
Dó xx



Az emberek mind a 100%-a fél valamitől. Nagy többségük általában valamilyen állattól, például pókoktól, kígyóktól, békáktól, esetleg egerektől, míg kisebbik részük olyan mindennapi dolgoktól, mint a liftezés, magasság, repülők...
Én a többségbe tartozom: azoktól az állatoktól félek, akiket fogorvosoknak hívnak.
A fóbiám nem tudom, mikor kezdődött, és mi váltotta ki, de ha fehér köpenyes szörnyeteget látok, a lábaimat erősen a helyükre kell parancsolnom, nehogy támadásba lendüljenek. Ez mindenféle orvosra vonatkozik, de legfőképp a "fogaim veszélyeztetőire". Ezért vagyok bajban, ha jelentkezik a fájdalom...
Nyöszörögve szorítottam a párnát a fejemre, miközben abban reménykedtem, hogy elmúlik a lüktetés. Nem kellett volna annyi Smartiest ennem tegnap este, de ki tud ellenállni a színes kis édességnek?
Pocakomra fordulva húztam magamra a takarót, de pont abban a pillanatban szólalt meg a telefonom. Kifújva a levegőt nyújtottam a karom a készülékért, aztán felvettem azt, miután megbizonyosodtam arról, hogy a legjobb barátnőm az.
-Ments meg!-kérleltem.
-Csak azt ne mondd, hogy megint a fogad fáj, könyörgöm! Hány doboz cukrot ettél meg?-kinyitottam a szemeim, aztán az ágyon lévő dobozokra néztem.
-Uhm..Biztos hallani akarod?-húztam el a szám.
-Tudod mit? Inkább ne válaszolj! Öltözz fel, 10 perc és ott vagyok...-elsápadtam. Ki ne mondd, ki ne mondd..-Megyünk a fogorvoshoz -tette le, én pedig a párnába sikítottam.
Ígéretéhez híven 10 perc elteltével valóban ideért, talán még egy kicsit előbb is, aminek ezúttal egyáltalán nem örültem.
Miután sikerült kirángatnia az ágyból, nagy nehezen elvonszoltam igencsak ellenkező testemet a fürdőbe, hogy felöltözhessek és rendbe tehessem magam. Az időt próbáltam húzni, amennyire csak képes voltam rá, de még ez sem tántorította el attól, hogy elhurcoljon életem fekete lyukába: a fogorvosi rendelőbe...
-Erre semmi szükség!-hisztiztem az ablaknak döntve a fejem. Ő csak nevetve megsimogatta a kezem és tovább figyelt az útra. Drámaian sóhajtozva fürkésztem arcát, hátha megesik rajtam a szíve, de sajnos az akcióm sikertelennek bizonyult, amire akkor jöttem rá, mikor leparkolt a rendelőnél. Felém fordította a fejét, én pedig utoljára bepróbálkoztam a sóhajtozással, amihez párosítottam bocitekintetem, de nem.. Ez sem hatotta meg.
Folyamatosan magamba motyogva baktattam a váróba, ahol -pechemre- SENKI sem volt. Ez is csak velem fordulhat elő, arról nem is beszélve, hogy pont az érkezésemnél tekintett ki az asszisztens, így kénytelen voltam bemenni a sátán barlangjába.
A szívem hevesen vert, a tenyereim izzadni kezdtek, a világ forgott körülöttem. Legszívesebben elrohantam volna, de a barátnőm nem hagyná annyiban. Szigorú tekintete lebegett szemeim előtt, miközben a rendelőbe lépve elmotyogtam egy halk köszönést, aztán helyet foglaltam leszorított szemekkel. Felkészültem a boszorkány támadására, ám mikor megéreztem a kellemes férfi parfümöt és meghallottam a mély, libabőrt keltő hangot, újra teret adtam látásomnak. Oh, bárcsak előbb jöttem volna!
Az elém táruló isteni látvány megszüntette minden fájdalmam, de senki kedvéért nem szálltam volna ki a székből. A szöszi, kék szemű doki rám mosolygott féloldalasan, aztán minden előzetes nélkül vizsgálni kezdett, amit én boldogan hagytam elveszve gyönyörű arcának tanulmányozásában. Bármennyire is hihetetlen, még az sem zavart, mikor beadta az injekciót, vagy betömte a fogam. Neki még a gyökérkezelést is megengedtem volna..
-Nos, készen vagyunk -vette le a kesztyűt újra elmosolyodva -Ne haragudj, hogy a végére hagyom a bemutatkozást, de fájdalommentesen bizonyára kellemesebb csevegni, A nevem Luke Hemmings, örülök a találkozásnak, Lina. Mostantól én vagyok a fogorvosod. Ebből a okból jobb lenne, ha telefonszámot cserélnénk, ugyanis sokat kell érdeklődnöm a "fogaid hogyléte" felől -kacsintott átnyújtva a névjegyét. Ajkamba harapva elmosolyodtam, felálltam, aztán lediktáltam az elérhetőségem mindvégig tökéletes ajkait bámulva.
-Köszönök mindent, dr. Hemmings.
-A legközelebbi viszontlátásra -suttogta végig a szemeimbe nézve, majd boldogsággal az arcomon távoztam...
Még aznap este elhívott magával vacsorázni, majd a negyedik randink után már én vittem neki az ebédet a rendelőbe..
Desszertként egy csókkal jutalmazva minden nap.

2017. május 25., csütörtök

Ki nem mondott szavak

Hahó-hahó!
Nem tudom, ti hogy vagytok a tervezéssel, nem tudom, nektek, hogy jönnek össze a dolgok, mindenesetre én elhatároztam: inkább felhagyok a tervezéssel, mert azt hiszem, van még mit tanulom hozzá. 
A reformációnk elég lassan halad, ugyanis sorozatban mentek tönkre a számítógépeink itthon, de..*dobpergés* van egy új!
Az iskolának nem sokára vége = Dóri (talán) szabad lesz, mint a madár = bombázlak titeket, ezúttal teszek egy ilyen enyhe kis utalást.

Elég a szavakból: meghoztam egy nagyon régen kért történetet. Pálma Bredák, remélem, hogy még fel-felpillantgatsz erre a szerény kis helyre, mert itt van, amire vágytál: egy történet Luke-kal. 
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neked.
A mindenes mottónk: Ez a történet mindenkié. 💓
Kellemes olvasást kívánok: Dó xx


/Luke szemszöge/

-Bárhová sodor az élet, nem szabadna elfelejtened, honnan jöttél -nézett mélyen a szemeimbe -De úgy látom, neked a felejtés nem jelent gondot - az arcom egyre komorabbá vált, szavai összefacsartak belülről- Én nem tudom, hogy ennek az egésznek mi oka van, habár tudnék feltételezéseket felsorolni, ez akkor sem jogosít fel arra, hogy megalázz mindenki előtt. Főleg azért nem, mert fel akarom nyitni a szemeid. -nevetett könnyeivel küszködve.
-Nézd, én sajnálom, de..
-Nem! Nem érdekel a sajnálatod, mert egy percig sem bántad meg igazán. Egy percig sem bántad, hogy nevetségessé tettél, hogy kínos helyzetbe hoztál. Nem kötnek le a gyerekes kifogásaid -tárta szét karjait elhalkulva -Most aztán tényleg elegem lett, Luke. Nem akarok többet hallani felőled. Nem akarlak látni. Felejtsd el, hogy bármikor is barátok voltunk! Felejtsd el, hogy létezem! -mondta ki szemrebbenés nélkül, majd elment. (...) 

3 éve ennek az egésznek, és még mindig szóról-szóra emlékszem arra, miket vágott a fejemhez, mennyire dühös volt rám. Habár aznap nem értettem, miért Ő van felháborodva, miért csinál magából áldozati bárányt, az utána eltelt években megértettem.
Ő és én remek barátok voltunk, ennek ellenére én jóval többet éreztem iránta, amiről természetesen nem szóltam. Nem kellett tudnia róla, amíg nem éreztem alkalmasnak az időt arra, hogy eláruljam neki.
Mikor ez a nap eljött, egy csokor virággal sétáltam a házukhoz, tervezgettem, hogy közlöm vele mindazt, amit Ő vált ki belőlem. Csakhogy odaérve egy másik sráccal töltött többnyire romantikus pillanatokat. Összefacsarodva más irányba sétáltam tovább a fűbe dobva az ajándékát...
Rá pár napra egy bárban megismertem egy lányt, aki aztán a barátnőm is lett egy huzamosabb ideig.
Úgy éreztem, ő majd segít elfelejteni Pálmát, vagy legalább elfogadni, hogy mi csak barátok lehetünk. De nem így történt, sőt az egész rosszabb lett.
Pálma és a barátnőm gyűlölték egymást. Pálma utálta őt, mert csak a pénzemért és a nevemért szeretett, ő utálta Pálmát, mert szét akart választani minket.
Én pedig a 'szerelmem' oldalára állva megaláztam Pálmát, aminek következtében 3 éve nem hallottam felőle semmit, és 3 éve verem a falba a fejem, amiért nem hittem neki.
Az eset után, rá pár hónapra a barátnőm modell lett, és lelépett egy pénzesebb alakkal valahová. Szóval az életem azóta romokban hever, egyedül a zene és a srácok bírnak jobb napokon kicsikarni belőlem egy gyér mosolyt.
Ezek a jobb napok havonta, ha egyszer előfordulnak. A július különleges hónap a számukra. A születésnapomon mindig sikerül nekik. 
Halványan mosolyogva igazítottam meg a fejemen a szülinapi sapkám, miközben a barátok, akik eljöttek a bulira, űber-hamis hangos elénekelték a dalt, amíg lerakták a tortát.
-Itt az ideje kívánni, te vén kecske! -nevetett Calum a vállamat veregetve.
-Ki tudja, mik válnak valóra -kacsintott Ashton. 
A gyertyákra néztem. Egyetlen egy dolog volt, amit kívánni akartam... Az is Pálma volt. Lehunytam a szemeim, aztán magamban elismételgetve nevét elfújtam a gyertyákat. Tapsvihar tört ki, egybefolyó jókívánságok töltötték be a termet. Körbenézve szinte mindenkit felismertem és mindenki itt is volt.
Csak Ő nem, aki tényleg számított volna...
Egy pohár pezsgővel sétáltam ki az erkélyre kifújva a bent tartott levegőt. A házban javában zajlott a buli, de nekem szükségem volt arra, hogy egy kicsit magamban lehessek. 
Felsóhajtva lötyögtettem az italomat, miközben a gondolataimba merülve álldogáltam a korlátra dőlve.
-Bent kéne lenned, te szülinapos pingvin. Nem itt kint búslakodni...-szólított meg egy kedves, lágy hang. Lassan felemeltem a fejem, majd könnybe lábadt szemekkel megfordultam, hogy szembe kerülhessek..Pálmával.
-Ez..Ez..nem..
-Shh! -mosolyodott el lerakva a kezemből a poharat. Karjait enyéim alá csúsztatva körbeölelt, aztán felnézett rám. -3 év elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, mekkora hibát követtem el azzal, hogy eltoltalak magamtól.. -mélyedt tekintetembe - Őszintén sajnálom, Luke, melletted kellett volna maradnom, segítenem kellett volna, mert ha valakinek nehéz volt, akkor az te... -mielőtt befejezhette volna, tenyereim közé fogtam arcát, majd ajkaimat övéire tapasztottam belesűrítve minden el nem mondott érzésemet. Felé.
Mikor a levegő közbeszólt, alsó ajkamra harapva végigsimítottam kipirult, puha bőrén.
-3 év elég volt ahhoz, hogy még jobban beléd szeressek. -suttogtam egy pillanatra sem húzódva el a közeléből.
Elmosolyodva újra csókban forrtunk össze, miközben az ajtóból csak a tapsvihar és a füttyögés jutott el tudatunkig, egymásba olvadva.

2017. február 9., csütörtök

Hálaadás

Halihó, lányok!
Mint említettem a legutóbbi bejegyzésben: nekiálltam az írás folytatásának. Íme itt a reformációnk  első története, amit név szerint Dorina Csók kap a kérésének megfelelően.
Nem is kezdhetnénk jobbal, mint egy igazi Calum-one shottal, így tehát kellemes olvasást kívánok mindenkinek, bő kitartást és jó jegyeket!
Pihenjetek sokat, és tudjátok: ez a történet mindenkié.
Millió puszi:


PS Összeválogattam nektek pár kedvenc dalomat, amit az oldal tetején lévő kis lejátszóval meg tudtok hallgatni, ha esetleg gépről vagytok ☺Többnyire Alex Goot, P!ATD, de a srácainktól is szúrtam be egyet-kettőt: többek között egy új dalukat és a San Francisco akusztikus élőadását is. Kellemes zenehallgatást!



-Napszemüveg, sapka fel, fej le, indulhat a "Maradjunk észrevétlenek"-akció!-szólt a menedzserünk, aki a bőröndjét fogva indult el előttem. Mintha ennyi testőrrel a nyakunkon észrevétlenek tudnánk maradni...
Sóhajtva fogtam meg az utazótáskám, majd a srácokkal követtük a kissé fura embert, aki tulajdonképp a főnökünk. Feljebb toltam a napszemüvegem, a sapkát lejjebb húztam, eközben igyekeztem észrevétlen maradni... és semmi gond nem is volt addig, amíg ki nem kellett mennem a mosdóba.
Egy hatalmas vigyorral az arcomon fordultam a drága jó Dave felé, aki valószínűleg minden velünk szembe közlekedő embert megfélemlített örök fegyverével: a tekintetével.
-Hé, Davey..- boxoltam játékosan a karjába -Tudod, hogy mennyire imádlak. Igaz? - a testőr összevont szemöldökkel nézett rám, de ott bujkált a mosoly a szája sarkában.
-Mit akarsz, tökös? - a srácok a hátam mögött vihogva figyelték a jelenetet, miközben én továbbra is angyalian pislogtam a kopaszra.
-Tehetnénk egy kis kerülőt a férfimosdó felé?
-Egyszer tuti, hogy miattatok kerülök diliházba -forgatta a szemeit, miközben elterelt egy másik irányba...
Így tehát kénytelen volt elkísérni, de leszögezte, hogy nem óhajtja végignézni, ahogy könnyítek magamon, ezért az ajtó előtt fog rám várni. Megsértődhettem volna, de mivel én sem kívántam nézőket, egyáltalán nem tiltakoztam, csak besétáltam.
Fütyörészve végeztem el a teendőm, aztán kezet mostam, miközben felpillantottam a tükörbe.
-ÁÁÁH! -kiáltottam fel megijedve, és a szívemhez kaptam.
-Hé, nyugi már, én sem különösebben örülök annak, hogy a férfimosdóban állok, miközben nő vagyok, de nem kell nagy ügyet csinálni belőle! -forgatta a szemeit a lány.
Kínomban vihogni kezdtem és a hajamba túrva végigvezettem rajta a tekintetem. Szemeim elidőztek a nyaka alatti területen, amit ő egyből ki is szúrt. -Itt fent vannak a szemeim, ha gondod lenne a tájékozódással.
-Oh, nem, nagyon is jól tudok tájékozódni -válaszoltam magabiztosan, majd megkerestem a tekintetét. Is.
-Vettem észre.. -fonta össze kezeit mellei előtt. Ösztönösen elmosolyodtam, aranyos volt, ahogy fülig vörösödött, és zavarában egy helyben tipródott.
-Megkérdezhetem, hogy kerültél a férfimosdóba,.....uhm....
-Dorina -segített ki. Megértésül bólintottam. -Nos, ha hiszed, ha nem, egy egész országnyi rajongótábor kiáltja valószínűleg a te nevedet az ajtón kívülről. Ha te vagy Calum. Hát engem pedig elsodortak. Egyenesen ide be -elsápadtam, aztán közel lépve az ajtóhoz hallgatózni kezdtem. Odakintről sikítozás hallatszott: ezek szerint felfedezték az irányváltoztatási szándékom.
-A francba, innen nem mostanában juttatnak ki..-túrtam a hajamba magam elé motyogva, aztán elővettem a telefonom. Jól sejtettem, Dave már meg is dobott egy üzenettel. Rajta vannak az ügyön. 
-A megérzéseid a helyén vannak a tájékozódó képességeiddel ellentétben -jegyezte meg halkan,de épp elég hangosan ahhoz, hogy meghalljam. Elkuncogtam magam és az ajtónak dőlve lecsúsztam.
-Nem akarsz mesélni magadról, szépségem? Ha már kettesben vagyunk egy mosdóban..
-Az elején kezdted, te perverz. Nem. 
-Héhéhé! Ezt a jelzőt nem csak én érdemlem! Szerintem te intimebb pillanatnak voltál a szemtanúja, szóval egálba vagyunk. -nevettem felnézve rá, mire végre Dorina is elmosolyodott.  -Egyébként  a nevem Calum. Calum Hood. Sajnálom, hogy besodródtál ide. De ezt azért ne vedd túl őszinte bocsánatkérésnek. 
-Ez a flörtdumád? Mert akkor van még mit csiszolni rajta. -nevetett rám pillantva, majd visszanézett előre. Látszólag gondolkodott valamin, és oh istenem, meg kell mondjam, nagyon dögösnek találtam. -Kijuttatlak innen. -szólalt meg hirtelen. Összevont szemöldökkel az ajtónak döntöttem a fejem, ezt követően pedig vártam a magyarázatát, amit végül nem adott meg. A táskájában kotorászva egy kisebb dobozt vett elő, majd elém ült. Szó nélkül a tarkómra tette a kezeit és közel húzott, aminek köszönhetően a pulzusom az egekbe szökött. Tekintetem ajkaira tévedt, mire Dorina csak halkan nevetett.
-Nehogy azt hidd, szépfiú. -vette le a doboz tetejét...Aztán nekiállt kisminkelni.
Egy jó tanács. Sose elegyedj beszélgetésbe egy lánnyal, aki ki akar téged juttatni egy mosdóból úgy, hogy a rajongóid ne cincáljanak darabokra. Mert biztos, hogy egy olyan Te leszel, aki igazából nem Te vagy.
10 perc elteltével a tükörben bámultam a kendőbe csavart fejem, a kisminkelt arcom és a rajtam lévő női kabátot, amit még most sem tudom, hogy erőltetett rám. Összepakolta a cuccait, majd megragadta a karom.
-Nevess kislányosan. -oh, ez menni fog. Nekiálltam vihogni, ami miatt ő tényleg nevetni kezdett. De olyan hangosan és nevetségesen, hogy én is jobban nevettem. Eközben valamelyikünk kezdeményezte az indulást, így mire észbe kaptam, már elhagytuk a rajongói hordát. 
Ajkába harapva kuncogott, aztán pár zsebkendővel meg valami kencével letisztogatta az arcomat, és visszavarázsolt Calum Hood-dá.
-Nagyon köszönöm a segítséged, amire a tehervonatok kijuttattak volna....
-Hé, ugyan. Semmiség volt.
-Én nem érzem annak..Ezért szeretném meghálálni. Mit szólnál, ha holnap megennénk valamit a közeli étteremben? Szeretnélek jobban megismerni. Dorina. -ejtettem ki érzéssel a nevét, közelebb hajolva. Enyhén elnyitotta ajkait, aztán a kezembe nyomta a névjegyét. összeszedve magát kacsintott, majd elsétált hátra túrva a haját.
Hosszú távú hálálási akció érkezik a 'Maradjunk észrevétlenek' helyett, főnök.

2017. január 11., szerda

I'll back for you

Sziasztok! ♥
Egy kis visszatekintés és gyónás..
A legutolsó bejegyzésemet tavaly augusztusban (hű de furcsa ezt leírni) raktam ki a számotokra 'Pizza'-címmel. Azóta rengeteg -de tényleg rengeteg- minden történt. Megkezdődött az iskola, eltelt egy félév, volt karácsony, szilveszter, újév, jelenleg pedig a félévi hajtás. Ezeknek és a magánéletemnek hála: a blogolás a háttérbe szorult.
Őszintén szólva régóta nem írtam. Nem nyúltam semmilyen történetemhez, nem fogtam ceruzát úgy, hogy nekiálljak és stresszlevezetésként írni kezdjek egy komplett sztorit ―csak a töredékeimig jutottam, amiket valószínűleg bele fogok építeni egy-egy gondolatmenetebe. Az iskola teljesen elveszi/elvette az időmet, fizikailag totál leépített, őszintén sajnálok mindenkit, aki egy ilyen brutális iskolarendszerben tanul, ahol 8-10 45 perces óra után még otthon is estig ül a tankönyvei felett. Én így jártam, nem tudok ellene mit tenni, beletörődtem, és jelenleg próbálok mindent átszervezni az életemben: kezdve az írással.
Annyit röviden elárulok nektek, azért nem tejesen hagytam abba a hobbimat...
Az iskolában a SÉTA-program (Sajtó és Tanulás) keretein belül továbbra is űzöm ezt a sportot, (haha,mégis sportember vagyok. Ja, nem..) csak cikkeket gyártok a megyei lapba, de tudjátok, ez csak olyan apróbetűs rész, amit akár ki is hagyhattok.
Na szóval úgy döntöttem, felélesztem az itt tompuló kis közösségünket, bepótolom a beígért történeteket, aztán jelzem, ha kifogytam a kérésekből és lehet értük újra jelentkezni. Ez lesz a század legnagyobb reformja!! ☺☺☺
Ha vagytok ,ág itt páran, ha érdekel titeket továbbra is a fantáziám által legyártott one shot-ok, akkor őszintén köszönöm nektek. (Megpróbálom szerkesztőtársamat is rábírni az együttműködésre, hiszen  neki köszönhetően kerültek közzétételre a nem sablonos történeteitek, szóval virtuális nagy tapsot a sztorik gyarmatosítójának!)
Addig is kitartást nektek, húzzatok bele, legyen szép bizonyítványotok is, ne hanyagoljátok a fiúkat, olvassatok sokat (Luxen-sorozat forevör end ólvéjsz), de pihenjetek is! 😄
Millió puszi:



 

2016. augusztus 24., szerda

Pizza

Hey-ho kedves olvasók!
Megérkeztem egy új történettel így hónap vége fele haladva. Sajnos a tervem, hogy ezen a nyáron mindenki megkapja a történetét, nem igazán jött össze. (Még a házi feladataimat sem csináltam meg, pedig jövő héten iskola...) Ennek ellenére igyekszem hozni mindenkiét.
Ez a sztori Földesi Viviené név szerint, de a tiétek is, szóval olvassátok és érezzétek a szeretetünket. 
Michael girlök figyelem!
#csapó_1
H&Dó

 

Melyik tinédzser élete könnyű egy kisebb testvér mellett? Ez egyszerű. Semelyiké. Az enyém sem az.
Folyamatosan kutakodik a cuccaim között, belekontárkodik a magánéletembe, ráadásul, ha tönkretesz valamit, ki az, akire mindent ráfog? Hát persze, hogy én!
Természetesen a szüleink mindent el is hisznek neki, mivel ő a kisebb, én meg állítólag lázadok. Tök jó, hogy a napjaim egyhangúan telnek a könyveimmel, a jegyeim is jók, ráadásul inni sem iszom, de azért én lázadok. Nem is ez a legszomorúbb az egészben. Hanem az, hogy ennyire nem foglalkoznak velem...
A villámmal piszkáltam a vacsorámat, miközben elgondolkodtam a családommal való kapcsolatomon. Egyetlen egy szó jutott róla eszembe: pocsék.
Elhúztam a szám, majd leraktam a villát. Aztán felnézve a szüleim tekinteteivel találtam szembe magam.
-Most már a főztömmel is baj van? -tette fel a kérdést anya. Kifújtam a levegőt. Kezdődik.
-Dehogy, csak ne... -apa közbevágott.
-Mi történik veled, Vivien?
-Hadd mondjam végig, én...
-Rád sem ismerni! -rázta a fejét anya.
-Jó lesz, ha visszatérsz a Földre, hercegnő! -figyelmeztetett apa.
-Fel sem bírom fogni, minek kell ez a lázadós cirkusz!
-Mindig csak a baj van ve... -mielőtt kimondhatták volna, könnyes szemekkel felálltam rájuk nézve.
-Egyedül ti nem ismertek rám, mert nem foglalkoztok velem! Lázadónak neveztek, eközben év végén osztályelső lettem, a nyáron csak itthon voltam olvasni, még bulikba sem járok! Sosem kértem tőletek pénzt, mindig diákmunkákat keresek magamnak, még csak el sem költöttem a fizetéseimet! De velem csak a baj van, igaz? Mindig a húgomat véditek, elkényeztetitek, minden szavát elhiszitek, de az nem jut eszetekbe, hogy engem is megkérdezzetek valamiről! Megsúgom, mindent ő tett tönkre! Persze, egyszerűbb rám fogni, mert nagyobb vagyok.. -töröltem le a könnyeim és az ajtóhoz mentem.
-Vivi, ho..hová mész? -kérdezte kétségbeesve és halkabban anya.
-Kiszellőztetem a fejem, vagy már ez is probléma lesz? -léptem a cipőimbe, aztán elhagytam a házat dühösen, futó lépésben.
A még most is meleg levegő érintette a bőröm, az arcomon halvány pirosságot hagyva. Gyorsabb tempót vettem fel, minél messzebbre akartam kerülni a lakástól. Ez az egy dolog lebegett a szemeim előtt, miközben a fejemben a bántó szavaik visszhangzottak.
Minden erőmet összeszedve gyorsítottam volna, ha nem ütközöm bele egy jó illatú idegenbe.
-Hé, hé, óvatosan! -tartott meg, mielőtt hanyatt estem volna. Könnyes szemekkel néztem fel a megmentőmre, aki aggódva pasztázva az arcom egyenesedett fel velem.
-K..Köszönöm és ne.. ne haragudj, én nem.. nem..nem figyeltem. -magyarázkodtam halkan, miközben folyamatosan a zöld szempárt csodáltam.
-Semmi gond, de látom rajtad, hogy zaklatott vagy.. Szeretnél beszélni róla? -túrt a hajába, aztán pár másodperc elteltével megrázta a fejét, miközben egyik kezét zsebébe csúsztatta. Másikkal gesztikulálni kezdett. -Tudom, hülyeségnek tűnik, hisz' nem is ismerjük egymást, de örülnék, ha kiöntenéd a szíved és, ha mesélnél magadról... Esküszöm, nem vagyok emberrabló, sem pedofil. Egyszerűen társaságra vágyom. -enyhén megmosolyogtatott a gyenge és szétszórt érvelése. Volt benne valami, ami azt sugallta, bízhatok benne.
-Rendben, ... uhm.. ?
-Michael. A nevem Michael. -mosolyodott el.
-Vivien. -mutatkoztam be én is.
-Örvendek, Vivien, gyönyörű neved van. Remélem szereted a pizzát. -mosolyogva bólintottam, így az úti célunk a közeli pizzéria lett.
Az étterembe érve kiválasztottunk egy távolabbi helyet, majd közös megegyezés alapján sonkás pizzát rendeltünk.
Miután kihozták, eszegetni kezdtünk, de a beszélgetést fenntartva. Michael egyből a lényegre tért:
-Most, hogy nagy vonalakba összeismerkedtünk, elárulod, mi történt, ami ennyire felzaklatott? -mély levegőt véve bólintottam, aztán belekezdtem családi drámám levezetésébe. Elmondtam, mennyire bánt, hogy a húgom mindent összekutyul az életembe, ráadásul még én vagyok a hibás mindenért is.. Amint sikerült mindent elmagyarázni, Mikey megragadta a kezem és megértően szemeimbe nézett:
-Én biztos vagyok benne, hogy fontos vagy a családodnak, ha te nem is. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy a szüleid büszkék arra, milyen csodálatos és gyönyörű, érett lányuk van. Égi csoda, hogy én voltam az a szerencsés, akinek nekimentél. -cirógatta kézfejemet elmosolyodva. Szavai megdobogtatták szívemet, arcomat pír öntötte el, így zavaromban lesütöttem szemeim.
A pizzázás további része vidámabb hangulatban telt, sok mindent megtudtunk egymásról. Minden egyes másodpercben elérte,  hogy a pulzusom magasabb legyen a normálisnál..
A kellemes órák után Mikey hazáig kísért engem. A beszélgetés az ajtónk előtt maradt abba, ahol folyamatosan egymást fürkésztük. Közelebb lépve karjaiba zárt, majd miután viszonoztam, vette a bátorságot és egy gyengéd csókot nyomott ajkaimra elfeledtetve velem minden rosszat, ami a családom és köztem történt. A csók után telefonszámot cseréltünk, megbeszéltünk egy holnapi mozizást és bementem egy boldog mosollyal az arcomon. Egyszerre hat kitárt karral, sajnálkozó, könnyes pillantásokkal találtam szembe magam, melyeket örömmel fogadtam el.
Michaelnek igaza volt, én pedig alig vártam, hogy elmondhassam neki az első hivatalos randinkon.
 

2016. augusztus 8., hétfő

Plüssló kontra szamár

Sziasztok!
Minden rendben veletek? Hogy telik a nyár utolsó pár hete? Remélem jól! Pihenjétek ki magatokat és töltődjetek fel a sulira, mert sajnos 3 hét és kezdődik.
Ezt a történetet Kovács Gitta részére hoztuk, melynek szereplői Luke, Dóri, Ashton és Ő (Te c: )
Kellemes olvasást kívánunk:

H&Do 





Sosem tudhatod, mit hoz a jövőd. Sosem lehetsz biztos abban, hogy minden úgy alakul majd, ahogy eltervezted, mert nem fog. Sodródni kell az árral. A pillanatnak élni. Tudni, hogy az élet szép. Harcolni az álmokért. Bízni magadban. Elfogadni a sorsot, amit neked szántak. A sötétben meglátni a fényt. Ami viszont mind közül a legfontosabb...
Szeretni kell.
Kinevettek, mikor azt mondtam, egy nap én leszek Luke Hemmings barátnője. Kinevették a barátnőmet, Dórit, mikor azt mondta, ő lesz Ashton Irwin barátnője. Folyamatosan vicc tárgyává tettek minket egészen addig a napig, amikor a két fiú eljött értünk, aztán a szemeik láttára csókoltak meg minket, a barátnőiket. Hihetetlen, igaz? Szerintem is az, pláne, hogy ennek már 2 teljes éve...
Dórival nevetve készülődtünk össze a dupla randinkra, amit a vidámparkban töltünk a srácokkal. Nem akartunk étterembe menni, vagy moziba. Olyan estére vágytunk, amit rengeteg nevetéssel tudunk emlékezetessé tenni, így Ash felvetette: menjünk vidámparkba. Díjaztuk az ötletet, szóval nem volt tovább mit vitatni ezen.
Felfigyelve a csengetésre rohantunk le, majd kinyitva az ajtót üdvözöltük őket egy-egy csókkal. Luke mosolyogva kulcsolta ujjaimra övéit, aztán pár bók után -aminek köszönhetően fülig vörösödtem- elindultunk.
A vidámparkba érve megvettük a jegyeket, amiket karszalag formájában kellett elviselnünk, aztán beljebb sétálva körbenéztünk.
-Mit szólnátok a hullámvasúthoz? A legnagyobbhoz? -vigyorodott el a szöszi.
-Jó, de lehetőleg ne hányj bele a hajamba, mert te fogod megmosni! -figyelmeztette Ashton, miközben átölelte Dóri vállát. Nevetve álltunk be a meglepő módon nem olyan hosszú sorba, aztán vártunk. Ajkat harapva nézelődtem, egészen addig, amíg magamon nem éreztem Luke tekintetét. Felpillantottam rá, mire elmosolyodott. Megbabonázva fürkésztem gyönyörű kék szemeit. Közelebb hajolva megcsókolt volna, ha Ash bele nem ordít a füleinkbe, hogy mi jövünk. Felültünk hát a vidámpark legnagyobb hullámvasútjára, amin az utazás második fele hangos sikítással és nevetéssel telt. A leérkezésnél már a könnyeink is folytak, pláne mikor megláttuk a két fiú fejét. Bemelegítésként remek kezdésnek bizonyult.
Miután sikeresen kiköptük a tüdőnket, beültünk egy photobox-ba, elvégre ezt az estét megörökíteni is meg kell. A lehető legretardáltabb fejeket vágva néztünk újra meg újra a kamerába, de azért csináltunk mosolygós képeket is. Kilépve a függöny mögül megvártuk a fényképcsík elkészülését, aztán tovább álltunk.
-Hú, nem akartok nyerni nekünk valamit? -biccentett a céllövelde felé Dóri.
-Ha ennyire haza akarod vinni azt a plüsslovat.. -húzta ki magát Ashton önbizalommal megtelve. 
-Ne a szád járjon, Flechter, hanem mutasd, mit tudsz! -provokálta Luke kuncogva, miközben odasétáltunk.
-Nekem te nem vagy kihívás, Hemmings! -vigyorgott a fürtös, aztán nevetve megcsókoltak minket. Mosolyogva mögéjük álltunk és kíváncsian figyeltük, hogy mit alakít a két lökött.
5 perc elteltével az árus  mosolyogva megnézte a találataikat. A plüssló Luke kezébe került, míg Ash csak egy pici kis szamarat kapott. Felnevetve néztük Ashton arcát, ahogy az aprócska csacsit bámulja, aztán a hátára véve Dórit nyerítve futott egy kört azt kiabálva, hogy ő a plüssló, vagyis a főnyeremény. Miután letette, átölelték a vállainkat, aztán a vattacukros standhoz sétáltunk.
-Milyen ízűt kérsz, édes? -nézett le rám Luke elővéve a tárcáját. Mosolyogva néztem végig a választékon, végül pedig az epres mellett döntöttem.
Amint elkészült mind a négyünk vattacukra, Luke kifizette őket, aztán kerestünk egy helyet, ahová leülhetünk. Jólesően sóhajtva eszegettem a ragacsos édességet, néha Luke arcára pillantgatva. Még mindig annyira hihetetlen volt számomra ez az egész. Úgy éreztem, nálam szerencsésebb nő nem létezik a Földön, hisz' én kaptam a világ legtökéletesebb férfiját, ráadásul a legjobb barátnőm is boldog volt a számára nagy Ő-vel. 
Elmosolyodtam a gondolataimon, majd arra eszméltem fel, hogy Luke alma ízű ajkai lágyan ízlelgetni kezdték az enyéimet. Lehunyt szemekkel élveztem, amíg mellettünk Dóri fulladozott a nevetéstől Ashtonnak és a vattacukros arcának hála..
A pálcáinkat eldobva próbáltuk ki a többi játékot, -élen a szellemvasúttal- aztán boldog mosollyal az arcunkon indultunk haza...
Ez a randi sokáig állt az első helyen.