2015. március 20., péntek

Napfelkelte

Hola! Meghoztam az új történetet, ezúttal Vivi Bodó-nak és elnézést a rengeteg késésért..Sajnos elég sok mindenre nem jut időm az iskola és egy csomó dolog mellett. 
Viszont szomorú vagyok, azt hittem sokan fogtok küldeni a pályázatra történeteket, hogy ne legyen egyhangú a blog, ne csak az én fantáziám által kitalált sztorikat olvassátok..De senki sem küldött... Mindegy..Nem gond.
Kellemes olvasást: Dó xx



….
-Mi?! Mégis mi az, hogy elmész? Hallod egyáltalán magad?! Calum! Éjfél múlott! Ilyenkor jut eszedbe ajándékot venni  a nővéred születésnapjára? Nincs is nyitva semmilyen üzlet! A te kedvedért pedig biztosan nem nyit ki egy sem. Ráadásul már rég itthon kellene lenned! A buli….
-Kicsim, a buli még javában tart, de elfelejtettem, hogy holnap utazunk hozzájuk. Ezért megyek el.
-Cal, még haza sem értél! Hogyan akarsz el…-dudáltak. Kómásan kiestem az ágyból, majd valamilyen módon a teraszajtóhoz ténferegtem. Elhúztam a függönyt, kinyitottam az ajtót és kimentem, megpillantva Calum-öt az autónak támaszkodva. Felnézett, majd egy hangos füttyentéssel kísért mosollyal integetett.
-Dögös vagy a pólómban, ráadásul az új frizurád is igazán elbűvölő.
-Ne gúnyolódj, Hood!
-Én? Gúnyolódni? Ugyan.. Így ismersz engem? -nevetett és a kocsi szélvédőjére ült, felhúzva a lábát. Azaz eszméletlen látvány, amit nyújtani tudott, csupán azzal, hogy ült és nézett.. Leírhatatlan. Pláne, hogy az óra hajnali fél egyet mutatott. Hát nem fantasztikus? Őszinte leszek. Mellette még az sem érdekelne, ha az ég zöld lenne, a pázsit meg kék. Nem foglalkoztatna az a kérdés, hogy Ash, hogy lehet ilyen pofátlanul édes, ráadásul még az sem, hogy Mikey-val miért utálok enni. Ohh, az utóbbira tudom a választ. Lényegtelen. –Egy zsákban is kifogástalanul néznél ki. –harapott ajkába, várva a reakciómat, amit pontosan tudott. Lehunytam a szemem, sóhajtottam, aztán visszamentem. Becsuktam a teraszajtót, majd le- és kifutottam, egyenesen a karjaiba. Lágy, forró puszit nyomott ajkaimra, miközben a kezébe vett és visszasétált velem a házba.
-Mondtam már, hogy mennyire utállak téged? –igazgattam meg ingének gallérját. Halk, könnyed nevetést hallatott, leült velem a kanapéra, aztán a szemeimet fürkészte.
-Mondtad. De, ha ezzel azt akartad bevallani, hogy mennyire szeretsz és odavagy értem…Akkor örömmel jelentem ki neked, az érzés kölcsönös.- döntötte homlokát enyémnek, szorosan ölelve derekamat. Elmosolyodva vettem kezeim közé arcát, nózin pusziltam és jólesően sóhajtottam.
-Hogyne Calum. Ez volt, amit be akartam neked vallani. Mintha ez eddig nem lett volna teljesen egyértelmű. Amellett, hogy bolond vagy, amiért most akarsz ajándékot venni Mali-Koa-nak. –felnevetett, aztán eldőlt velem a kanapén.
-Komolyan elhitted? –kérdőn néztem rá- Mali ajándéka már rég megvan. Egyszerűen veled akartam lenni, untam magam a buliban. Igen, ott voltak a srácok is, csak ma nem volt meg a megfelelő hangulatom. Ezért ki kellett találnom valami elfogadható érvelést, amíg végig hallgatták, hogy ez a helyzet. –akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, amit persze nem hagyhatott vélemény nélkül. –Azért ne legyél ilyen büszke magadra és az egoizmusod határait ne lépd át. A végén még a házból is kirepülök a taszítás miatt.- vigyorgott mire és összeborzoltam a haját, felálltam és hozzá vágtam egy párnát.

-Mondja az, aki fogmosás közben azt énekli, hogy „Én vagyok a dögös maci” a gumimaci helyett, miközben folyik ki a szájából a fogkrém. –nevettem. Kikerekedett szemekkel nézett rám, az arcát pír öntötte el és akárhányszor kinyitotta a száját, hogy cáfolja az állításomat, inkább becsukta, ezzel elég mulatságos látványt nyújtva. Ennek hatására estem össze a nevetéstől. Lebiggyesztette ajkát, aztán akaratlanul is elmosolyodott. Kezébe vett, majd felment velem a szobába, aztán a puha szőnyegre tett.
-Na drágám, kapsz..Uhm.. Kapsz 10 percet, hogy felöltözz, és legyere.- kérdőn néztem rá. 
-Mégis minek öltözzek fel hajnalban?-hitetlenkedtem, de ő csak mosolygott, megpuszilt és kiment. Hát jó..Végül is ő tudja, hogy miért szükséges felöltöznöm, ezért eleget tettem a kérésének. Az öltözködést sosem vittem túlzásba, mármint sosem öltöztem túl, nem vagyok az a fajta, így most sem múltam felül az átlagot.

Megfésülködtem, fogat mostam, minimális sminket tettem fel, hogy eltüntessem zombi létem nyomait, khm..hajnalban, aztán megfogtam a telefonom és lementem. Cal a lépcső felé nézve, füttyentett, aztán egy újabb ajakpuszi kíséretében megfogta kezemet, majd kimentünk. Bezárta az ajtót, autóba ültünk és elindultunk...Öhm..A nem tudom hová. Hátradőlve nézegettem a mellettünk elhaladó autókat, házakat és fákat, majd lekanyarodott a tengerpart (?) felé. Odaérve, kiszállt, kinyitotta nekem az ajtót, miután kiszálltam, lezárta a kocsit és a hátára véve lesétált velem a vízhez. 
-Miért jöttünk...-megnéztem a telefonomon az időt- Hajnali 1-kor a tengerpartra? 
-Mert ehhez volt kedvem. -mosolygott önelégülten, majd letett. -de..Tessék. Itt a válasz a kérdésedre.-fordított bal oldalra, hátulról átölelve és akkor enyhe sokkot kaptam. 

-Te jó ég. -nevettem fel meglepetten. -Calum, de..De hát..
-Nem vacsoráztunk együtt, mert buliban voltam, és mivel ismerlek, nélkülem nem eszel, hát gondoltam bepótoljuk. -suttogott és a nyakamba csókolt. Megfordultam, szemeibe néztem, aztán ajkaira tapadtam. Mosolyogva visszacsókolt, aztán az asztalhoz vezetett, kihúzva nekem a széket..
Eszméletlen kellemes és romantikus hangulatban megvacsoráztunk, rengeteget nevettünk, beszélgettünk..Egészen napfelkeltéig. A karjai között néztem, ahogy az első napsugarak érik a földet, majd mintha a pillanat nem lett volna így magában elég varázslatos...
Calum, telt, édes ajkaival emlékezetessé is tette ezt a gyönyörű reggelt...