2015. január 9., péntek

Memorable Christmas with Luke

Sziasztok! :)
Meghoztam Catherine történetét, Luke-kal. Mivel beteg vagyok, van időm begépelni, illetve először megírni nektek a sztorikat, ezért a következőt (Vivi Bodó-ét) is hamarosan hozom. 
Jó olvasást: Dxx




A karácsony tulajdonképpen mindenkinek mást jelent. Jelentheti valakinek, -illetve rengeteg embernek- a szeretet ünnepét, a kellemes és nyugodt körülmények között eltöltött időt, amit a családi körével, barátaival ünnepel. Aztán van az a réteg, -a gyerekek háromnegyede- akik a szó jelentésével sincsenek tisztában, ezért nyilván való, hogy őket az új játékokon és más ajándékokon kívül, több dolog nem igazán érdekli, de hát mit lehetne tenni? Mindenkinél megvolt ez a korszak is...
Azt hiszem, minden egyes karácsonyomat átgondolva (illetve az utolsó kettőt) , az "egyetlen" dolog, amit az idén szeretnék, a következő 3 dolog. Ennyit az egy dologról...
  • nyugalom
  • pihenés
  • és Luke Hemmings
Luke Hemmings... Ismerős név, igaz? Persze, hogy az! Luke a 5SoS tagja, tudjátok, a szőke, kék szemű, az énekes -a többiek mellett. Rémlik? Remélem...
Ebben az időszakban, Advent-től kezdve, csoda, ha itthon néha tudott köszönni vagy evett egy villányit a reggelijéből, annyira be vannak táblázva a srácokkal. Szomorú, tudom, de ez a munkája, ez az élete, és én csak azt akarom, hogy boldog legyen. Az már teljesen más kérdés, hogy mellettem is így érez-e...

A 'szerelmünk lapjairól' nem papolnék, elég annyit tudnotok, hogy Michael Clifford legjobb -akarom mondani egyik legjobb -barátjaként, a megismerkedésünk elkerülhetetlen volt, akárcsak Ashton-nal vagy Calum-mel. Igazából a barátnőm (T/N) szemrehányást tett, amiért képes voltam beleszeretni Luke-ba és nem Calum-be, ahogyan azt a történeteiben megírta, amivel persze nem megbántani akart, csak örömében ennyit tudott hozzá szólni a hírhez, egy hatalmas ölelés közben. (T/N) lényegében a legfurább ember, akit ismerek, de a legeslegjobb barátnőm is. Ezért is mutattam be Ashton-nak, (plátói szerelme, ne is kérdezzétek) , mert (T/N)-nél különlegesebb lányt nem mostanában talál..

Ennyit a Cupido szerepemről, amivel igazából nem csináltam valami megerőltető, vagy lenyűgöző dolgot, de mégis csak valami, nem? .. Fogjuk rá..

-Na végre, hogy itthon vagy! Anya az előbb hívott, hogy át..
-Ne haragudj kicsim, de vissza kell mennem a próbára, csak hazaugrottam a ... telefontöltőmért. -futott fel az emeletre, Luke.  Telefontöltő? Komolyan? Jobb nem jutott eszébe? Monjuk ..mit tudom én, gitártok? Vagy valami kaja, mert éhes és nem akar büfés kaját enni?!... Sóhajtva ültem le a kanapéra, és vártam, hogy lejöjjön. Nem is telt 10 percnél többe, de egy edzőtáskával a kezében. (?)

-Luke, az mégis mi a fenének kell?! Nem hinném, hogy létezik akkora telefontöltő! -de ő csak egy csókot nyomott ajkaimra, és elment.

Most ezt valaki magyarázza el nekem... Ki megy szenteste edzeni, azon a címszóval, hogy 'A telefontöltőmért jöttem.' ? Hahaha... Én válaszolok a saját kérdésemre. Luke.. Luke Hemmings az a személy, aki ezt teszi.... Szenteste..

Eszméletlen csalódottan és szomorúan készítettem elő a vacsorát és díszítettem fel egyedül a karácsonyfát. Ennél még a tavalyi is jobb volt állítom... Felhívtam anyuékat, hogy ne fáradjanak, ne jöjjenek át, majd átmegyek én, Luke meg ha hazaér, eszik egyedül, de én nem vagyok hajlandó egyedül ünnepelni a karácsonyt, arra várva, mikor ér haza. Nincs ehhez türelmem, mikor megígérte, hogy együtt leszünk. Elég volt!

Felmentem összekészülődni.  Egy kék pánt nélküli koktélruha mellett döntöttem. 

 






Megfürödtem, felhúztam a ruhát, begöndörítettem a haja és minimális, mégis elegáns smink után késznek nyilvánítottam magam. Sóhajtva húztam fel a kabátomat és léptem bele a cipőmbe. Eltettem az ajándékokat, majd éppen el is indultam volna, ha nem látom leparkolni Ashton-t a ház előtt.
-Ashton, mit keresel itt? Azt hittem te már (T/N)-nel vagy.
-Mindent megtudsz a maga idejében, de most szállj be az autóba! Nagyon fontos!
-A szüleimhez megyek, most nem érek rá.
-Luke-ról van szó. -nyitotta ki az autó ajtaját. Elsápadva szálltam be. Minden megfordult a fejemben. Feltételes módú mondatok fogalmazódtak meg bennem. Mi van, ha megcsal? Mi van, ha történt vele valami? ... Pozitív dolog nem jutott az eszembe. Egész úton kérdezgettem, mi ez az egész, de Ashton vagy nem válaszolt, vagy terelte a témát. Egyre jobban kezdtem megijedni..
Aztán fél óra múlva megállt a tengerpartnál. Kérdőn néztem rá és keresztbe tett kézzel vártam a magyarázatát.
-Csak szállj ki, és menj le! -nevetett. Hunyorítottam, majd egy kis habozás után, úgy tettem ahogy kéri. Már majdnem biztos voltam benne, hogy szivatni akar, és itt fog hagyni, mert ő nem jött velem, mikor nem hittem a szememnek. 


Csillogó szemekkel, ledöbbenve néztem körül. Két személyre megterített asztal, gyertyák, tűz. Egy igazi álom, amiről bárki is csak képzelődni mer. Aztán megpillantottam Luke-ot, ahogy ott áll, tetőtől talpig öltönyben és mosolyogva figyeli a reakciómat. 
-Ezt..Te..Nem..nem értem.
-Megígértem a közös karácsonyt. Megígértem, hogy együtt leszünk. -könnyes szemekkel futottam oda hozzá és a nyakába ugrottam. Kezeit a derekam köré fonta és szorosan ölelt. Hiányzott ez az érzés. Hiányzott a közelsége, és ez, amit megszervezett, olyan melegséggel öntött el, hogy a mennyben éreztem magam. Kicsit eltolt magától, és lágyan rátapasztotta ajkait az enyémre, majd rám mosolygott.
-Nagyon szeretlek életem, és boldog karácsonyt!
-Én is téged, és neked is. 

Luke emlékezetes karácsonyi estét varázsolt nekem, teljesítve minden kívánságomat, ami, igazából jobban belegondolva egy dolog volt. 
Ő maga.


Remélem tetszett neked a történet! :) xx