Hihetetlen, elég hamar ideértem. Az oka ennek az, hogy beteg vagyok, ezért van időm írni nektek, de tök szánalom, hogy mindig csak olyankor, mikor ti suliban vagytok. >< Elnézést ezért, mindenkitől.
Nos, tehát. Megérkeztem Asztalos Csilla Luke-kal kért történetével, fogadjátok szeretettel, remélem mindenkinek tetszeni fog. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok nektek mindenért, ez az egész értetek van, imádom ezt csinálni, pláne, ha ezzel még örömet is szerzek nektek.. :)
Sok puszi:
Dó
Vannak helyzetek, amelyekben az emberek akarva-akaratlanul is megkedvelik a másikat. Észre sem veszik, mikor megtörténik, egyszerűen azon kapják magukat, hogy az egymásnak intézett sértegetések komolysága elillan, és valami könnyed érzés veszi át a helyét. Egy könnyed érzés, melyet nevetések, elrejthetetlen mosolyok, óvatlan érintések, meggondolatlan kinyilvánulások, valamint zavarba ejtő, fürkésző pillantások kísérnek. Titokzatos vallomások bujkálnak a felek szavai mögött. Titokzatosak, hiszen nem árulják el a konkrét jelentést, csupán hagyják, hogy elmerengjenek azon, vajon mit is akart mondani? Hogy értette? Vallomások, mert egy megmagyarázhatatlanul erős kapcsolat alakul ki közöttük. Egy olyannyira erős kapcsolat, mely kihat a jövőjükre. A közös jövőjükre. Aprócska lángok vibrálnak körülöttük, amelyek egyre nagyobbak lesznek egészen addig, míg egy csodálatosan szikrázó tüzet nem kapnak. Tüzet, ami boldogsággal, gyengédséggel tölti el őket. Egy hatalmas tüzet, ami a végtelenségig tartó szerelmük jelképe..
Életem legmeghatározóbb pillanatai közé tartozik az, mikor megismertem a férjemet, életem szerelmét, a kislányunk édesapját: Luke-ot. A legelső pillanattól kezdve unottan sértegettük egymást. Luke túl kisfiúsnak és undorítóan magabiztosnak tűnt a szemeimben, én pedig nagyszájú és cseppet sem nőies az Ő szemeiben.
Mindig elgondolkodtat, hogy miért tűnt kisfiúsnak, mikor egyáltalán nem volt az. Na és undorítóan magabiztos? Luke? Kizárt! Egyáltalán nem volt magabiztos, sőt, még most sem az. A leglogikusabb magyarázat talán az, hogy éretlenek voltunk. Igen, ez biztosan a megfelelő magyarázat.. De, ha ez nem így történt volna, most nem lennék a világ legboldogabb nője, felesége, édesanyja. Hiszen nem létezne az a tény, az a dolog, az a szó, hogy 'Mi' ...
A megismerkedésünk nem alakult zökkenő mentesen. Alapvetően rendben van, hogy a kapcsolatok elég nehézkesen indulnak, hiszen képbe jöhet az idegesség, a szorongás, a 'Nem vagyok elég jó..' gondolatmenet, de általában kiderül, hogy teljesen felesleges volt izgulni. A mi esetünk több szempontból sem általánosítható. Addig oké, hogy egy buliban találkoztunk. Na, de! Először is. Ki a fenének jut eszébe a tapizás után az, hogy magyarázkodni kezdjen valami rémborzalmas humorral?! Egyszerűen kérjen bocsánatot, és el van felejtve. Másodszor. Kiakadtam a "viccen" a bocsánatkérés helyett. Oké. Nem szeretem, ha idegen férfiak keze felfedező útra indul a testem bármely pontján. Mi rá a reakció? Hát az, hogy nincs humorom. Luke, aki az Ő rémes humorával akart elnézést nyilvánítani mondja azt, hogy nekem nincs humorom. Miért, az vicces, hogy ,,Bocsi, a kezem önálló életet akar élni, nehogy úgy végezze, mint Anakin egyik végtagja, amiért elégett a lávától, ezért úgy döntött, megismerkedik a formás barátoddal" ? Nem. Nem az. Sőt. Még csak viccnek sem nevezhető.. Ennek ellenére akárhányszor felelevenítjük, nevetésben törünk ki.. Tehát a bulis incidens után hála a közös ismerősünknek: Mr. Michael Clifford-nak, mindig sikerült összefutnunk. Jöttek a sértegetések, amik egy huzamosabb idő után már nem jelentettek többet egy cseppnyi heccnél. Ezekhez a szavakhoz folyamatosan társult a lágyság, egy 'jelentéktelen' puszi vagy ölelés és az érzések. Mi hívtuk őket jelentéktelennek a többiek előtt, de tisztában voltunk azzal, hogy ezek nagyon is jelentőségteljesek mindkettőnk számára.
Aztán az egyik klipjük forgatásán (pontosabban az Amnesia forgatásának estéjén) csak csendben ültünk a vörös autó szélvédőjén az elénk táruló látványt tanulmányozva, mikor a tenyerembe csúsztatta övét és összekulcsolta ujjainkat. Kezeinket ölébe helyezte, majd rám nézett, ezúttal a tekintetembe mélyedve. Hosszú percek teltek el, miközben ajkai egyre közelebb kerültek enyéimhez. A következő pillanatban már csak az édes, forró csókjára eszméltem fel, ami megpecsételt mindent. Azt a percet, az érzéseinket, az egymáshoz való viszonyulásunkat, a jövőnket. (...)
Amire észbe kaptam, már a felesége lettem, ráadásul egy csodálatos kislánynak adtam életet, akinek Ő az édesapja. Fantasztikus harmóniában élünk, és ennél többet nem is kívánhatnék. Hiszen nincs szükségünk tökéletes életre. Senkinek sincs szüksége. Mindenki boldog akar lenni körül véve olyan emberekkel, akik azért szeretik őket, mert önmaguk álarcok, titkok nélkül.
-Mi foglal le ennyire, te huncut pingvin? Végre tudunk filmet nézi, mert a törpördög elaludt, ráadásul a Te ötleted volt, és nem is nézed?-kuncogott Luke közelebb húzva a mellkasához. Elmosolyodva hunytam le szemeim egy jóleső sóhajjal fűszerezve, amit az illata és az érintése váltott ki belőlem.
-A történetünkön, Lukey.-suttogtam nyakába fészkelve magam. Éreztem, hogy elmosolyodik.
-Nos, ez tényleg lefoglaló, elismerem. Sőt. Csodálatos, romantikus és vicces is.-felkuncogtam.
-Oh, Anakin. Jobb kifogás nem is juthatott volna eszedbe. És elég ellentmondásos azzal, hogy Anakin-nal próbáltál levenni a lábamról, mikor Luke is van a történetben.-nevettem kinyitva szemeim, felnézve Rá. Elmosolyodva nézett Ő is a szemeimbe, majd tekintete az ajkaimra siklott. Közelebb hajolt hozzám.
-Talán szándékos volt az egész.-suttogta titokzatosan, aztán lágyan megcsókolt.- És elárulom, valóban az volt. Csak az a helyzet, hogy izgalmasabban alakult, mint terveztem. -vigyorodott el, aztán hosszan tartó csókban forrtunk össze újra, újra, újra és újra..
