Pizza

Hey-ho kedves olvasók!
Megérkeztem egy új történettel így hónap vége fele haladva. Sajnos a tervem, hogy ezen a nyáron mindenki megkapja a történetét, nem igazán jött össze. (Még a házi feladataimat sem csináltam meg, pedig jövő héten iskola...) Ennek ellenére igyekszem hozni mindenkiét.
Ez a sztori Földesi Viviené név szerint, de a tiétek is, szóval olvassátok és érezzétek a szeretetünket. 
Michael girlök figyelem!
#csapó_1
H&Dó

 

Melyik tinédzser élete könnyű egy kisebb testvér mellett? Ez egyszerű. Semelyiké. Az enyém sem az.

Folyamatosan kutakodik a cuccaim között, belekontárkodik a magánéletembe, ráadásul, ha tönkretesz valamit, ki az, akire mindent ráfog? Hát persze, hogy én!

Természetesen a szüleink mindent el is hisznek neki, mivel ő a kisebb, én meg állítólag lázadok. Tök jó, hogy a napjaim egyhangúan telnek a könyveimmel, a jegyeim is jók, ráadásul inni sem iszom, de azért én lázadok. Nem is ez a legszomorúbb az egészben. Hanem az, hogy ennyire nem foglalkoznak velem...

A villámmal piszkáltam a vacsorámat, miközben elgondolkodtam a családommal való kapcsolatomon. Egyetlen egy szó jutott róla eszembe: pocsék.

Elhúztam a szám, majd leraktam a villát. Aztán felnézve a szüleim tekinteteivel találtam szembe magam.

-Most már a főztömmel is baj van? -tette fel a kérdést anya. Kifújtam a levegőt. Kezdődik.

-Dehogy, csak ne... -apa közbevágott.

-Mi történik veled, Vivien?

-Hadd mondjam végig, én...

-Rád sem ismerni! -rázta a fejét anya.

-Jó lesz, ha visszatérsz a Földre, hercegnő! -figyelmeztetett apa.

-Fel sem bírom fogni, minek kell ez a lázadós cirkusz!

-Mindig csak a baj van ve... -mielőtt kimondhatták volna, könnyes szemekkel felálltam rájuk nézve.

-Egyedül ti nem ismertek rám, mert nem foglalkoztok velem! Lázadónak neveztek, eközben év végén osztályelső lettem, a nyáron csak itthon voltam olvasni, még bulikba sem járok! Sosem kértem tőletek pénzt, mindig diákmunkákat keresek magamnak, még csak el sem költöttem a fizetéseimet! De velem csak a baj van, igaz? Mindig a húgomat véditek, elkényeztetitek, minden szavát elhiszitek, de az nem jut eszetekbe, hogy engem is megkérdezzetek valamiről! Megsúgom, mindent ő tett tönkre! Persze, egyszerűbb rám fogni, mert nagyobb vagyok.. -töröltem le a könnyeim és az ajtóhoz mentem.

-Vivi, ho..hová mész? -kérdezte kétségbeesve és halkabban anya.

-Kiszellőztetem a fejem, vagy már ez is probléma lesz? -léptem a cipőimbe, aztán elhagytam a házat dühösen, futó lépésben.

A még most is meleg levegő érintette a bőröm, az arcomon halvány pirosságot hagyva. Gyorsabb tempót vettem fel, minél messzebbre akartam kerülni a lakástól. Ez az egy dolog lebegett a szemeim előtt, miközben a fejemben a bántó szavaik visszhangzottak.

Minden erőmet összeszedve gyorsítottam volna, ha nem ütközöm bele egy jó illatú idegenbe.

-Hé, hé, óvatosan! -tartott meg, mielőtt hanyatt estem volna. Könnyes szemekkel néztem fel a megmentőmre, aki aggódva pasztázva az arcom egyenesedett fel velem.

-K..Köszönöm és ne.. ne haragudj, én nem.. nem..nem figyeltem. -magyarázkodtam halkan, miközben folyamatosan a zöld szempárt csodáltam.

-Semmi gond, de látom rajtad, hogy zaklatott vagy.. Szeretnél beszélni róla? -túrt a hajába, aztán pár másodperc elteltével megrázta a fejét, miközben egyik kezét zsebébe csúsztatta. Másikkal gesztikulálni kezdett. -Tudom, hülyeségnek tűnik, hisz' nem is ismerjük egymást, de örülnék, ha kiöntenéd a szíved és, ha mesélnél magadról... Esküszöm, nem vagyok emberrabló, sem pedofil. Egyszerűen társaságra vágyom. -enyhén megmosolyogtatott a gyenge és szétszórt érvelése. Volt benne valami, ami azt sugallta, bízhatok benne.

-Rendben, ... uhm.. ?

-Michael. A nevem Michael. -mosolyodott el.

-Vivien. -mutatkoztam be én is.

-Örvendek, Vivien, gyönyörű neved van. Remélem szereted a pizzát. -mosolyogva bólintottam, így az úti célunk a közeli pizzéria lett.

Az étterembe érve kiválasztottunk egy távolabbi helyet, majd közös megegyezés alapján sonkás pizzát rendeltünk.

Miután kihozták, eszegetni kezdtünk, de a beszélgetést fenntartva. Michael egyből a lényegre tért:

-Most, hogy nagy vonalakba összeismerkedtünk, elárulod, mi történt, ami ennyire felzaklatott? -mély levegőt véve bólintottam, aztán belekezdtem családi drámám levezetésébe. Elmondtam, mennyire bánt, hogy a húgom mindent összekutyul az életembe, ráadásul még én vagyok a hibás mindenért is.. Amint sikerült mindent elmagyarázni, Mikey megragadta a kezem és megértően szemeimbe nézett:

-Én biztos vagyok benne, hogy fontos vagy a családodnak, ha te nem is. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy a szüleid büszkék arra, milyen csodálatos és gyönyörű, érett lányuk van. Égi csoda, hogy én voltam az a szerencsés, akinek nekimentél. -cirógatta kézfejemet elmosolyodva. Szavai megdobogtatták szívemet, arcomat pír öntötte el, így zavaromban lesütöttem szemeim.

A pizzázás további része vidámabb hangulatban telt, sok mindent megtudtunk egymásról. Minden egyes másodpercben elérte,  hogy a pulzusom magasabb legyen a normálisnál..

A kellemes órák után Mikey hazáig kísért engem. A beszélgetés az ajtónk előtt maradt abba, ahol folyamatosan egymást fürkésztük. Közelebb lépve karjaiba zárt, majd miután viszonoztam, vette a bátorságot és egy gyengéd csókot nyomott ajkaimra elfeledtetve velem minden rosszat, ami a családom és köztem történt. A csók után telefonszámot cseréltünk, megbeszéltünk egy holnapi mozizást és bementem egy boldog mosollyal az arcomon. Egyszerre hat kitárt karral, sajnálkozó, könnyes pillantásokkal találtam szembe magam, melyeket örömmel fogadtam el.

Michaelnek igaza volt, én pedig alig vártam, hogy elmondhassam neki az első hivatalos randinkon.