Do you remember?

Sziasztok, kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!
Ezúttal Mrs. Hemmings történetét hoztam nektek/ neked, fogadjátok sok szeretettel!
(A történetet a szerzőtársam írta, a kiegészítések az enyémek, de  a remek fikciók mind az övéi)
~H & Dó

... A gyönyörű fehér virágokkal és szalagokkal feldíszített templomban várakozott már minden meghívott vendég, akik az ifjú pár családi, illetve baráti körébe tartoztak. Az elegáns ruhás emberek közül viszont egyértelműen az oltárnál várakozó, öltönyös úriember tűnt ki, aki izgatottságát nem leplezve kapkodta fejét, hátha megpillantja menyasszonyát, hogy aztán életüket végre egybeköthessék...

Luke Hemmings és én már 3 éve házasok vagyunk. Pontosan ma van 3 éve, amit nem tudok elégszer megköszönni a sorsnak. Hozzám sodorta ezt a tökéletes férfit, akiről nők milliói csak álmodni mernek. Én is csak álmodni mertem, most mégis az enyém.
Korán reggel felkeltem, hogy elkészíthessem Neki kedvenc reggelijét, ami bacon-ből, tükörtojásból, desszertnek pedig pingvin alakú gumicukorból állt, valamint Smarties-ból. Épp sütöttem a tojást, mikor Ő már felöltözve futott le a lépcsőn. Eléggé megdöbbentem, sosem kelt fel 8 előtt szünetben..
-Hová mész, szívem? -tettem fel a kérdést, lekapcsolva a tűzhelyet.
-A srácokkal elmegyünk egy interjúra, de ne aggódj, kicsim, sietek haza.- csókolt meg, aztán elment annak ellenére, hogy megígérte, együtt töltjük a napot.
Szomorúan abbahagytam a reggeli készítését és mindent eldobtam. Sóhajtva a kanapéra ültem és bekapcsoltam a tv-t. A kedvenc sorozatomat bámulva kattogott az agyam. Lehet, elfelejtette? De hiszen pont Ő az, aki nem felejti el az ilyet.. A hét elején még tudta. Nem egyszer hozta szóba, nem egyszer mosolyodott el emiatt. Akkor most mi történt? Mi van vele, miért nem emlékszik? Miért nem mondott legalább annyit, hogy 'Boldog évfordulót!' ? 
Mikor hazaért, az óra már a délután 3-at ütötte. Kikapcsoltam a tv-t és odasétáltam hozzá. 
-Szia , kicsim. -köszönt kilépve a cipőiből.
-Szia, Luke. -üdvözöltem én is. 
-Van valami baj? -fürkészett, mire megráztam a fejem. -Hát..Rendben.. Uhm.. Életem, Mikey vár a parkban. Elég sürgős lenne.. -sóhajtva bólintottam, beleléptem a cipőimbe , majd ajkaira puszilva elmentem..

/Luke szemszöge/

Amíg Ő elment a parkba, ahol Mikey nem várta, addig én feldíszítettem az egész házat Ashtonék segítségével. Tudom, nem volt szép ez az attrakcióm , de szerettem volna egy különleges 3. évfordulót összehozni kettőnk számára, annyira megérdemli. 

Miután kész voltunk a díszítéssel, a srácok elmentek, én pedig nekiálltam összedobni valami késői ebédet, ami lehetőleg finom is. 

Megterítettem, lezuhanyoztam, felvettem   a fekete öltönyöm, fogat mostam, befújtam magam és felzseléztem a hajam. Különleges nap, különleges alkalom. Érte megéri küzdeni, érte megéri a legjobbat kihozni mindenből.

Jólesően sóhajtva hagytam el a fürdőszobát, aztán már csak vártam..

/A te szemszöged/

A parkba érve körbenéztem. Senki nem volt ott, és hiába vártam, akkor sem jött senki. Nem elég, hogy elfelejti az évfordulónkat, hazudik is. Csalódottan sétáltam hazafelé elmerengve a történteken. Mi történt a férjemmel? Ezek után, hogy tud majd a szemeimbe nézni? Mi ez az egész, mi van vele?

A megmaradt utat már rohanással fejeztem be. A házba érve kiléptem  a cipőimből, majd felemelve a fejem belekezdtem a mondandómba:
-Luke, senki nem.... -de tátva maradt ajkakkal abbahagytam és körbenéztem, majd Őt is végig mértem. Hát mégsem vesztettem el? Elmosolyodva közelebb sétált hozzám és megfogta a kezeim.

-Tudom, hogy nem esett jól a reggeli eset, sőt, ez a parkos húzás sem, de most bepótolok mindent. Ma van 3 éve, hogy elvettelek Téged. A legcsodásabb nőt az egész világon. Az életem ezerszer jobb, amióta Te is a része vagy, nagyon köszönöm Neked. -könnyek szöktek a szemeibe és szorosan megöleltem Őt.

-Nagyon boldog évfordulót kívánok, Mrs. Hemmings. -hajolt közelebb, majd megcsókolt...

A délutánt, estét együtt töltve ünnepeltük, milyen boldog életünk van egymással..

A gondolatolvasó

Sziasztok!
Hihetetlen, hogy nem jövő héten már március, nem? Egyre közelebb és közelebb van a nyári szünet, vagyis a pihenés, a sztorik a számotokra és a kiruccanás. Már csak pár hónap, kitartás! 
Nos, ezúttal egy Luke-os történettel jelentkezem K. Petra számára, de ismeritek a 'szabályt', mindenkinek szól a sztori.
Kellemes olvasást!
Dó

..Ma egy új fejezet kezdődik az életemben. -mondogattam magamban, miközben az iskola bejáratán léptem be a sydney-i egyetemi épületbe..
Mindig is erről álmodtam. Mindig itt képzeltem el az életemet, mindig itt szerettem volna a saját lábaimra állni, önállósulni. Az összes nyári szünetemet feláldoztam arra, hogy a spórolt pénzemet bővítsem annyira, hogy ne csak az utazásra maradjon, hanem a megélhetésemre is. A szüleim mindig arra neveltek, hogy betudjam osztani mindenem. Az időm, az energiám, a pénzem. Mindig hangoztatták, mennyire fontos, hogy egyedül tudjam meghozni a döntéseimet, hiszen ez az alapja annak, hogy ne csak külsőleg, hanem értelmi szinten is felnőtté váljak. Hát íme, itt vagyok Sydney legjobb felsőoktatási intézményében, a legjobb felvételi eredménnyel..
Az aula zsongott a fiatal felnőttektől, akik klikkekbe rendeződve mesélték egymásnak nyári élményeiket várva az évnyitó kezdetét. A napszemüveget leemeltem szemeimről, majd a táskámba mélyesztve beljebb lépkedtem. Annak ellenére, hogy az épületben nem tűzött a Nap és nem volt fülledt a levegő, a nyomás nem csökkent bennem. Mély levegőt vettem, aztán az évfolyamomhoz sétálva a tömegbe álltam.
Nem sokkal később az igazgató úr belekezdett mondandójába, az évi terv ismertetésébe, valamint a megújult szabályok, elvárásainak közlésébe.
-Ez az ausztrál akcentus tényleg felettébb borzalmas..-morogtam magam elé, mikor reakció gyanánt valaki halk nevetést hallatott mellettem. A hang irányába fordítva fejem egy magas, szőke, ajakpiercinges fiúval találtam szembe magam. Tengerkék szemei vidám csillogást tükröztek, melyekbe akár időtlen-időkig beleveszhet az emberiség jelentős része, és egy csábos félmosoly díszítette arcát a hozzájuk tartozó gödröcskékkel.
-Nos, az akcentusunk tényleg nem a legelőnyösebb, legérthetőbb, de ez tesz minket egyedivé. -mély, lágy hangjába beleborzongtam, majd ösztönösen alsó ajkamba haraptam. Valóban egyedivé tesz titeket, ahogyan az is, hogy az összes ausztrál pasi lenyűgözően vonzó..Veled az élen, kedves idegen..-Nem ide valósi vagy, jól mondom? -bólintottam.
-Ennyire feltűnő?
-Nem. -rázta a fejét-Igazából van egy érzékelőrendszer az épületben, ami jelzi, ha más nemzetiségű ember lép be..-kuncogott. Elmosolyodva megforgattam szemeim.
-Magyarországról jöttem, igyekeztem normálisan megtanulni angolul, de itt majd lesz lehetőségem javítani az akcentusomon.
-Már értem ezt a feltűnő szépséget.-vezette végig tekintetét rajtam, végül újra szemeimbe nézett egy szélesebb mosollyal. Kicsit belepirultam pillantásába, ezért inkább előre figyeltem. -Mi lesz az első órád?
-Uhm..-pillantottam a kezeimben szorongatott lapra- Úgy tűnik, számomra nincs olyan.
-Fantasztikus, akkor mit szólnál, ha elmennénk kávézni? Az egyetem udvarában  van egy remek kis hely, aztán kicsit körbe is nézhetnénk.
-Kellemesen hangzik, de neked nincs előadásod, amire menni kell?-néztem újra rá. Arcára megint egy gyönyörű mosoly ült ki, aztán határozottan megrázva fejét kihúzott maga után..
Az intézmény hatalmas, parkos területet birtokolt. Gyönyörűen kiépített utak ágaztak szerte, például az egyetemisták számára létrehozott kis kávézóhoz vagy egy csodaszép tóparthoz, ahová a magas idegen is vezetett. A kávénkkal a kezeinkbe telepedtünk le a padra, kicsit közelebb egymás személyes terén belül. A löttybe kortyolva a fiúra vezettem tekintetem.
-Azért egyszer elárulod a neved, vagy ez olyan sötét titok?
-Ráhibáztál, sötét titok. A gonosz nagyúr fia vagyok. Jelenleg jedinek tanulok itt. -mosolygott, majd ő is a kávéjába ivott és rám nézett. Egy ideig értetlenkedve fürkésztem, aztán koppant a rávezetés. Nevetve bólintottam, elismerésként.
-Szép bemutatkozás, Luke. Le a kalappal, ifjú padavan! -felkuncogott, de a tekintetét nem szakította el enyémtől. Érezve, hogy az arcom ismét vöröses színben pompázik, magam elé néztem.
-Tudok ám gondolatot is olvasni. Azt hiszem, ez a jediséggel jár. Ha már te sem árulod el a neved, megfejtem én! -nevetve a homlokomra csaptam, majd újra felé pillantottam. Komolyan fürkészett, majd halántékára rakta két ujját, lehunyt szemekkel. Pár másodperc múlva kinyitotta őket. -Ez íg nem lesz jó. Érzem, hogy nem veszel komolyan. Kell az engesztelés. -kacagva hátradőltem.
-Ha tényleg kitalálod a nevem, megadom a telefonszámom...
-...És randizni is eljössz velem, megbeszéltük. -fejezte be helyettem a mondatot, aztán újra lehunyta szemeit és koncentrált. Mosolyogva vártam, hogy előálljon az eredménnyel, közben arcát tanulmányozgattam. Annyira elbűvölő és szórakoztató fiú..
Ajkába harapott, szétnyitotta pilláit, majd önelégülten elmosolyodott. 
-Remélem van nálad toll. -tartotta csuklóját felém.
-Először az eredményt, Darth Vader fia.
-Írd a számod, és megtudod! -utasított türelmetlenül. Kuncogva felírtam az elérhetőségemet kezére, aztán ránéztem.Ellenőrizte, majd elvigyorodva felállt. -Este 7-re legyél kész, majd hívlak a címed gyanánt, szépséges Petrám. -kacsintott, zsebébe csúsztatta szabad kezét, aztán elsétált. Hitetlenkedve néztem utána, majd nevetve megráztam a fejem. Ezt hogy....?
A hajamba túrtam egy jóleső sóhaj kíséretében és megfogtam a mappám, aminek az elején ott díszelgett a nevem nagy betűkkel....

Fall

Hola chicas!
Eltelt egy félév, már nincs is sok hátra és nyári szünet, ami minden esetben a legjobb lesz, elvégre én is gyakrabban tudom hozni nektek a kért történeteket, és a szünet az szünet tanulás nélkül :)
Ezúttal egy Michael- történettel jelentkezem (eléggé megcsúszva és ezért bocsánat), amit  J. Zsuzsi kért, de természetesen ez is -ahogy a többi, mindenkié. Olvassátok szeretettel, pihenjetek és tanuljatok. Ne fázzatok meg, egyetek sok gyümölcsöt, ha nem akartok úgy járni ahogy én.
Kellemes olvasást, a Dóriknak pedig boldog névnapot utólag is ❤😍⭐😘
Dó xx

 /Michael szemszöge/

Sokszor jobb, ha nem tervezünk. Ha nem gondoljuk túl, ha nem képzelünk bele, nem veszünk el és nem adunk hozzá. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek fikcióid. Hanem azt, hogy képes vagy különbséget tenni az álmok és a valóság között. Képes vagy különbséget tenni a szavak és a cselekedetek között, mert könnyű mondani valamit. Megtenni már nem minden esetben.
Néha hagyni kell a sorsot beteljesülni.. Kétségbeesés nélkül tudni, hogy lesz, aki önmagadért szeret, lesz, akire támaszkodhatsz, aki mellett őszintén boldog lehetsz.
Tudni kell veszteni, és büszkén mosolyogva megélni a felhős időszakokat. Tudni kell, hogy az álmokat sosem szabad feladni...
Ha híres vagy, hozzá kell szoknod ahhoz, hogy a média folyamatosan a nyakadban liheg. Hozzá kell szoknod, hogy csak érdekből barátkoznak veled. Csak érdekből randiznak veled. Csak érdekből szerelmesek beléd. Nem te kellesz nekik, hanem a pénzed. A luxus, a privát belépések, a népszerűség. Nem érdeklik, ki vagy valójában. Nem érdeklik, hogy törődésre, relaxra, szeretetre van szükséged. Felőlük bele is rokkanhatsz a magányba, ami megemészt belülről. Csak kitudjanak használni téged, az ő javukra fordítani a helyzetedet..
Az ennél is nagyobb gáz ott kezdődik, ahol már a számodra legfontosabb személyt is azzal gyanúsítod meg, hogy kihasznál... Fogalmad sincs arról, mi folyik körülötted, a bizonytalanság átveszi az uralmat feletted, és teljesen felemészt. Eleged lesz mindenből és mindenkiből. A legrosszabb, ami ilyenkor történhet, hogy elkezdesz lecsúszni a lejtőn.. Csak csúszol és csúszol, egyre mélyebbre és mélyebbre. A megállás, a fékezés pedig iszonyú nehéz...
Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, amiért olyan barátaim vannak, mint Calum, Luke és Ashton. Ha ők nem lennének, a bánat, a harag, a bizonytalanság engem is felemésztett volna, amiért elveszítettem Őt az ostoba viselkedésem miatt.
Ezerszer hívtam már. Ezerszer hagytam Neki üzenetet. Ezerszer mentem el hozzá. Egyszer sem vette fel, egyszer sem válaszolt, egyszer sem nyitott ajtót. Egy percig sem hibáztatom ezért, elvégre én szúrtam el. Én rontottam el a kapcsolatunkat, amiért a mai napig is próbálok küzdeni. Próbálom elmagyarázni, miért tettem, amit tettem, miért voltam olyan naív, olyan befolyásolható. De Ő nem kíváncsi rám..
Idegesen firkáltam ki a sort a papíron, ami a feszültségem levezetése közepette kiszakadt. Morofva gyűrtem össze és hajítottam a többi közé a sarokba. A pengetőt a gitáromon lévő húrok közé helyeztem, aztan a hangszert magam mellé fektettem. Nem megy ez ma nekem..
A hajamba túrva álltam fel, a zsebeimbe csúsztatva a kezeim lesétáltam az emeletről, majd ki a bejárati ajtón céltalanul.
Nagyot szippantottam a friss levegőből. A Nap melegen sütött, a szél enyhén érintgette arcomat. Sydney utcái jelenleg üresen álltak, legalábbis nem volt olyan zsongás, mint egy átlagos hétköznap.
Pontosan erre volt szükségem. Oxigénre, amitől kitisztult a fejem, csendre, amitől megnyugodtam és egyedüllétre, aminek következtében eltudtam merengeni azon, hogyan tovább.. Ezek viszont nem tartottak sokáig. Egy ismerős hangon kiáltott 'Vigyázz!' következtében tőlem, legalább egy fejjel kisebb, vanília illatú lány ütközött felsőtestemnek. A napszemüveget leemelve néztem le a nevetgélő virágszálra. Ajkamat ösztönösen beharaptam, mikor a szempár, ami anno rabul ejtette a szívemet, találkozott az én tekintetemmel. Még most is annyira igéző és gyermekien édes..
-Michael.. Ne haragudj! -túrt hajába, ajaki sarkában mosolyt rejtegetve -Épp korizni tanulok.. Illetve próbálkozom. -pirult el. Elmosolyodva segítettem megtartani neki az egyensúlyát, majd elengedtem, mielőtt Ő lökte volna el a kezeim.
-Mégis rászántad magad? Ennek örülök, és látom, haladsz vele. -őszinte nevetést hallatott, amitől a pillangók feléledtek a gyomromban. Istenem, mióta nem hallottam.. Akár egy angyal.
-Igyekszem. Van kedved velem tartani? Azt hiszem, ha egyedül megyek, milliók élete forog majd kockán. -a humora is megmaradt. Semmit sem változott. Újra beharaptam ajkam, aztan elindultunk egy mindkettőnk számára megfelelő tempóban.
Egész végig csend uralkodott közöttünk. Most végre lenne esélyem tisztazni mindent, de akárhányszor akartam megszólalni, egy hang sem jött ki a torkomon. Pedig tudatni akartam, ami eddig nem sikerült...
Útközben meghívtam egy fagyira, és úgy döntöttünk, hogy biztonságosabb egy helyben megenni, ezért egy padon fogasztottuk el a hideg édességet. A nyomasztó csendet egy idő után Ő törte meg.
-Láttam az összes üzenetet, amit küldtél... -kezdte halkan, a görkorcsolyát fürkészve. Rápillantottam, majd vissza a csillámló óceánra.
-Nézd, én.. Szóval.. Nem így terveztem...és fogalmam sincs, mi ütött belém anno, amiért ellöktelek magamtól, ezzel elkövetve a legnagyobb hibát, ráadásul...
-Ráadásul szeretlek, Mikey.- nézett rám. A fejemet felé fordítottam kicsit összezavarodva, hevesen verő szívvel, remegő ajkakkal. Kezét arcomra rakva fürkészte szemeim. -Az az időszak rendkívül nehéz volt a számodra. Fogalmad sem volt arról, kiben bízhatsz, és ez teljesen érthető.. Én nem bírtam megérteni a benned cikázó érzéseket, bizonytalanságot. Könnyebb volt téged hibáztatni mindenért, miközben az egész az én felelősségem.. Melletted kellett volna lennem, együtt kellett volna átvészelnünk, együtt kellett volna megoldást találnunk, de cserben hagytalak. Mikey, ha valaha is megtudsz bocsátani, és újra kezdhetnénk, tudod, hol találsz.. Őszintén sajnálok mindent, kérlek, ne ha... - nem hagytam befejezni. Ajkaira tapasztottam enyéim lágyan, de érzékien, belé fojtva a szót. Pár másodperc múlva homlokának döntve enyém néztem szemeibe lassan elmosolyodva.
-Hiányoztál..-suttogtam, aztán összekulcsolva ujjainkat újra csókban forrtunk össze...

Entre Tú y Yo

Sziasztok! 
Hihetetlen, elég hamar ideértem. Az oka ennek az, hogy beteg vagyok, ezért van időm írni nektek, de tök szánalom, hogy mindig csak olyankor, mikor ti suliban vagytok. >< Elnézést ezért, mindenkitől. 
Nos, tehát. Megérkeztem Asztalos Csilla Luke-kal kért történetével, fogadjátok szeretettel, remélem mindenkinek tetszeni fog. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok nektek mindenért, ez az egész értetek van, imádom ezt csinálni, pláne, ha ezzel még örömet is szerzek nektek.. :)
Sok puszi:
Dó

 

Vannak helyzetek, amelyekben az emberek akarva-akaratlanul is megkedvelik a másikat. Észre sem veszik, mikor megtörténik, egyszerűen azon kapják magukat, hogy az egymásnak intézett sértegetések komolysága elillan, és valami könnyed érzés veszi át a helyét. Egy könnyed érzés, melyet nevetések, elrejthetetlen mosolyok, óvatlan érintések, meggondolatlan kinyilvánulások, valamint zavarba ejtő, fürkésző pillantások kísérnek. Titokzatos vallomások bujkálnak a  felek szavai mögött. Titokzatosak, hiszen nem árulják el a konkrét jelentést, csupán hagyják, hogy elmerengjenek azon, vajon mit is akart mondani? Hogy értette? Vallomások, mert egy megmagyarázhatatlanul erős kapcsolat alakul ki közöttük. Egy olyannyira erős kapcsolat, mely kihat a jövőjükre. A közös jövőjükre. Aprócska lángok vibrálnak körülöttük, amelyek egyre nagyobbak lesznek egészen addig, míg egy csodálatosan szikrázó tüzet nem kapnak. Tüzet, ami boldogsággal, gyengédséggel tölti el őket. Egy hatalmas tüzet, ami a végtelenségig tartó szerelmük jelképe..

Életem legmeghatározóbb pillanatai közé tartozik az, mikor megismertem a férjemet, életem szerelmét, a kislányunk édesapját: Luke-ot. A legelső pillanattól kezdve unottan sértegettük egymást. Luke túl kisfiúsnak és undorítóan magabiztosnak tűnt a szemeimben, én pedig nagyszájú és cseppet sem nőies az Ő szemeiben. 

Mindig elgondolkodtat, hogy miért tűnt kisfiúsnak, mikor egyáltalán nem volt az. Na és undorítóan magabiztos? Luke? Kizárt! Egyáltalán nem volt magabiztos, sőt, még most sem az. A leglogikusabb magyarázat talán az, hogy éretlenek voltunk. Igen, ez biztosan a megfelelő magyarázat.. De, ha ez nem így történt volna, most nem lennék a világ legboldogabb nője, felesége, édesanyja. Hiszen nem létezne az a tény, az a dolog, az a szó, hogy 'Mi' ...

A megismerkedésünk nem alakult zökkenő mentesen. Alapvetően rendben van, hogy a kapcsolatok elég nehézkesen indulnak, hiszen képbe jöhet az idegesség, a szorongás, a 'Nem vagyok elég jó..' gondolatmenet, de általában kiderül, hogy teljesen felesleges volt izgulni. A mi esetünk több szempontból sem általánosítható. Addig oké, hogy egy buliban találkoztunk. Na, de! Először is. Ki a fenének jut eszébe a tapizás után az, hogy magyarázkodni kezdjen valami rémborzalmas humorral?! Egyszerűen kérjen bocsánatot, és el van felejtve. Másodszor. Kiakadtam a "viccen" a bocsánatkérés helyett. Oké. Nem szeretem, ha idegen férfiak keze felfedező útra indul a testem bármely pontján. Mi rá a reakció? Hát az, hogy nincs humorom. Luke, aki az Ő rémes humorával akart elnézést nyilvánítani mondja azt, hogy nekem nincs humorom. Miért, az vicces, hogy ,,Bocsi, a kezem önálló életet akar élni, nehogy úgy végezze, mint Anakin egyik végtagja, amiért elégett a lávától, ezért úgy döntött, megismerkedik a formás barátoddal" ? Nem. Nem az. Sőt. Még csak viccnek sem nevezhető.. Ennek ellenére akárhányszor felelevenítjük, nevetésben törünk ki.. Tehát a bulis incidens után hála a közös ismerősünknek: Mr. Michael Clifford-nak, mindig sikerült összefutnunk. Jöttek a sértegetések, amik egy huzamosabb idő után már nem jelentettek többet egy cseppnyi heccnél. Ezekhez a szavakhoz folyamatosan társult a lágyság, egy 'jelentéktelen' puszi vagy ölelés és az érzések. Mi hívtuk őket jelentéktelennek a többiek előtt, de tisztában voltunk azzal, hogy ezek nagyon is jelentőségteljesek mindkettőnk számára. 

Aztán az egyik klipjük forgatásán (pontosabban az Amnesia forgatásának estéjén) csak csendben ültünk a vörös autó szélvédőjén az elénk táruló látványt tanulmányozva, mikor a tenyerembe csúsztatta övét és összekulcsolta ujjainkat. Kezeinket ölébe helyezte, majd rám nézett, ezúttal a tekintetembe mélyedve. Hosszú percek teltek el, miközben ajkai egyre közelebb kerültek enyéimhez. A következő pillanatban már csak az édes, forró csókjára eszméltem fel, ami megpecsételt mindent. Azt a percet, az érzéseinket, az egymáshoz való viszonyulásunkat, a jövőnket. (...)

Amire észbe kaptam, már a felesége lettem, ráadásul egy csodálatos kislánynak adtam életet, akinek Ő az édesapja. Fantasztikus harmóniában élünk, és ennél többet nem is kívánhatnék. Hiszen nincs szükségünk tökéletes életre. Senkinek sincs szüksége. Mindenki boldog akar lenni körül véve olyan emberekkel, akik azért szeretik őket, mert önmaguk álarcok, titkok nélkül.

-Mi foglal le ennyire, te huncut pingvin? Végre tudunk filmet nézi, mert a törpördög elaludt, ráadásul a Te ötleted volt, és nem is nézed?-kuncogott Luke közelebb húzva a mellkasához. Elmosolyodva hunytam le szemeim egy jóleső sóhajjal fűszerezve, amit az illata és az érintése váltott ki belőlem.

-A történetünkön, Lukey.-suttogtam nyakába fészkelve magam. Éreztem, hogy elmosolyodik.

-Nos, ez tényleg lefoglaló, elismerem. Sőt. Csodálatos, romantikus és vicces is.-felkuncogtam.

-Oh, Anakin. Jobb kifogás nem is juthatott volna eszedbe. És elég ellentmondásos azzal, hogy Anakin-nal próbáltál levenni a lábamról, mikor Luke is van a történetben.-nevettem kinyitva szemeim, felnézve Rá. Elmosolyodva nézett Ő is a szemeimbe, majd tekintete az ajkaimra siklott. Közelebb hajolt hozzám.

-Talán szándékos volt az egész.-suttogta titokzatosan, aztán lágyan megcsókolt.- És elárulom, valóban az volt. Csak az a helyzet, hogy izgalmasabban alakult, mint terveztem. -vigyorodott el, aztán hosszan tartó csókban forrtunk össze újra, újra, újra és újra..

A szent este varázsa

Sziasztok!
Sajnos ezekben az időszakokban nagyon nehezen jutok gép elé, nagyon nehezen tudok begépelni nektek egy bejegyzést, de higgyétek el, tényleg igyekszem. Tudom, unalmas, de ez van, skacok. A gimi elég húzós.
Ennyit a magyarázkodásról, meghoztam Somogyi Lili történetét, Cahston-nal. Remélem mindenkinek tetszeni fog, olvassátok szeretettel.
Kitartás, nem sokára téli szünet!
Dó

Twitter:

@Ashton5SOS: @Calum5SOS---> lili_hate_cashton  utál minket, bro. Most mit csináljunk?
@Calum5SOS: @Ashton5SOS, dehogy utál minket, ez csak egy trükk, mert igazából élvezte a tegnap estét. (Ha érted, hogy értem)
@lili_hate_cashton: @Ashton5SOS, @Calum5SOS utállak titeket <3 Komolyan.
@Micahel5SOS: @Ashton5SOS, @Calum5SOS mi is utálunk titeket @Luke5SOS-szal. #hateCashton
@Luke5SOS: @Michael5SOS, utáljuk őket?
@Michael5SOS: @Luke5SOS, Calum levideózta, ahogy Ashton megerőszakolja a pingvinedet.
@Calum5SOS: @Micahel5SOS, te áruló.
@Luke5SOS: @Calum5SOS, @Ashton5SOS Utálunk titeket.

Nevetve jelentkeztem ki Twitterről, és a hajamba túrtam. Még mindig hihetetlennek találom ezt az egészet. Még mindig nem bírom felfogni, hogy Calum Hood és Ashton Irwin a két legjobb barátom. Ha valaki fél évvel ezelőtt ezt mondta volna nekem, kinevettem volna, hiszen híres emberekről beszélünk. Egy ausztrál banda dobosáról és basszusgitárosáról van szó. Miért akarnának pont az én legjobb barátaim lenni, ha lehetnének Justin Bieber-é vagy Megan Fox-é? Abszurd az egész feltételezés. Erre most tényleg az én barátaim.
Nem vagyok híres. Nem vagyok se modell, sem producer, sem fotós. Egy egyszerű lány vagyok átlagos külsővel és stílussal. Teljesen normális vagyok.
És Ők is azok. Normális srácok, akiknek a zene az életük. Akik határtalan idióták, természetesen a szó legpozitívabb értelmében. És az sem kihagyhatatlan a történetből, hogy hihetetlen helyesek. Eszméletlen mosolyuk van, gyönyörű szemeik, (tökéletesen kidolgozott testük) és egy igazán kedvelhető személyiségük. Egyáltalán nem kell csodálkozni azon, hogy a világ a lábaik előtt hever.
Azon sem, hogy én is a lábaik előtt heverek. Az Ő lábai előtt..
Ashton lábai előtt..
Alapvetően sosem hittem a ,,fiú-lány barátságból-->szerelem" -dologban. Hülyeségnek tartottam, sőt, még most is hülyeségnek tartom, hiszen Calum fiú (milyen meglepő) és az egyik legjobb barátom. Nem érzek iránta a barátsági kötődésnél többet, Ő sem irántam, szóval ennyit erről a tényről. Ellenben Ashton iránt igen, persze,hogy, naná, oh, de még mennyire,hogy érzek valamit. Viszont erről nem muszáj tudnia..

*december 24.*

-Annyira szerencsétlenek vagytok, hogy az már fáj! -nevettem a hasamat fogva. Mikey és Calum próbálták feltenni az égősort a karácsonyfára, de összegubancolták és létrán állva akarták szétszedni. A következő történt. A fa eldőlt, a rajta lévő díszek leestek róla, az égősor pedig elszakadt, amit ők totál nyugodtan néztek végig, majd nevetésben törtek ki. Luke rázkódó vállakkal állította vissza a karácsonyfát, a leesett díszeket együtt visszaraktuk, Ash pedig a hajába túrva kiment a garázsba egy másik égősorért. Ajkat harapva néztem utána, nyomasztott, hogy egész este alig szólalt meg, ami őszintén szólva kicsit sem jellemző Rá. Éreztem, hogy valami nincs rendben.. Cal a hátamra rakta a kezét.

-Nem mész utána?Talán kitudnád húzni belőle, hogy mi a baj. Neked biztosan elfogja mondani.-puszilt homlokomra, majd kicsit megtolt, hogy induljak. Ezért így is tettem.

Kilépve a teraszra megpillantottam Őt a korlátra támaszkodva, maga mellett az égősorral. Csendben mögé lépkedtem, majd a karja alatt átbújva elé kerültem. Kezeit megfogva a csípőmre tettem, én pedig a mellkasának dőlve néztem a havas udvart és a csillagos eget. Szorosan körbeölelt, majd a nyakamba puszilva támasztotta állát fejemre. Csendes percek teltek el, de tudtam, hogy elfogja mondani, mi bántja. Ismertem ennyire. És nagyon jól..

-Van egy lány...tudod? Egy lány, akihez erős érzelmek fűznek, de nem tudom, mit tegyek. Gondolatok cikáznak bennem, amik nem hagynak nyugodni. Összekutyulnak bennem mindent.. -halkult el. 

Egy pillanatra csalódottan lehunytam szemeim.. Ashton szerelmes.. Én pedig összetörtem, miért képbe sem jöhetek. Hiszen neki más kell. Csak a legjobb barátja vagyok. Semmi más..

Szétnyitottam pilláim és szembe fordultam vele. Halványan elmosolyodtam megsimogatva  arcát.

-Hagyd, hogy a szíved hozza meg a döntéseidet. Ő nem zavarodik össze annyira, mint a fejed. -pusziltam állára, majd bementem..

Az este további része mondhatni jó hangulatban telt. Sok nevetés töltötte be a házat, a szent esti vacsoráért odavoltak, én pedig imádtam nézni, hogy Ashton-nak is jobb kedve lett. Lehet, hogy a szívem darabokban hevertm lehet, hogy utáltam a tudatot, hogy létezik az a lány, attól még mosolyogtam, hiszen csodás dolog az Ő legjobb barátja lenni..

-Tudnotok kell valamiről..-szólalt fel végül-Van egy lány.. Aki elég régóta megdobogtatja szívem. Aki mindig  eltereli a figyelmemet mindenről, akiért tulajdonképpen megbolondulok, és, aki azt mondta nekem: hagyjam, hogy a szívem hozza meg a döntéseim, mert ő nem zavarodik össze annyira, mint a fejem. -nézett végül rám. Nagyot nyeltem, kikerekedett szemekkel fürkésztem, a pulzusom pedig az egekbe szökött. -Mikey-nak hála tudom, hogy az érzései viszonosak. Ezért, most bátorkodom közel hajolni hozzá..-tett így az ajkaimat fürkészve- ...mert tökéletes pontossággal a fagyöngy alatt állunk..És mert szeretem. -mosolyodott el, akárcsak én. -Boldog karácsonyt!-suttogta ajkaimra, majd megcsókolt.

Ennél többet nem is kívánhattam volna.

Csalókás időjárás

 Sziasztok!
Ne haragudjatok a sok késésért, de nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy én megterveztem azokat.

Minden esetre itt vagyok, itt van az új történet is Gigi számára (végre egy Calum történet, oh yeah)

Kellemes olvasást mindenkinek és kitartás az UTOLSÓ CSÜTÖRTÖKI naphoz, az őszi szünet előtt :)

Dó

,,Már megint ez az átkozott eső!” –hangzott el újra a mondat, amit ma már megszámolhatatlanul sokszor hallottam, ahogy siettem hazafelé. Az emberek abban a hitben élnek, hogy az esőnél jelenleg nincs rosszabb. Abban a hitben élnek, hogy ez az egyetlen tényező, ami egy ilyen kellemetlenül hideg, októberi napon lelombozhat bárkit, vagy, hogy keresztül húzhatja a számításaikat.. de ez nem így van. Az én esetemben legalábbis nincs így. Azt kívánom, bárcsak ez lenne a legnagyobb gondom. Bárcsak sóhajtozhatnék én is, bárcsak szidhatnám az időjárást, mint mindenki más. Megtehetném. A probléma ott kezdődik, hogy nekem nem az időjárással gyűlik meg a bajom..

A bejárati ajtóhoz sétáltam, majd a kulcslyukba helyeztem a bele illő tárgyat. Az esernyőmet a verandán hagyva léptem be a házba, magam mögött becsukva az ajtót. Levettem a cipőim, középhosszú, sötétbarna hajamba mélyesztettem ujjaim, aztán a konyhába mentem. A lakásban csend uralkodott, csak az eső kopogását lehetett hallani az óra kattogásával társítva. Halk sóhaj szökött ki ajkaimon, miközben megmelegítettem egy bögre kávét.

Hozzászoktam a csendhez. Hozzászoktam, hogy nem hallok dúdolni senkit, nem hallom, ahogy megy a focimeccs a tévében, vagy nem hallom a megszokott mély hangot, amitől jóleső borzongás fut át a testem minden egyes porcikáján.

Kénytelen voltam hozzászokni..

Azt mondják, egy-két hónap úgy telik el, hogy észre sem vesszük. Ez tény, valamilyen szinten igaz. De csak, ha van melletted valaki, akivel eltöltöd ezt az időt.

Calum pontosan 3 hónapja ült fel a repülőre a bőröndjeivel és a srácokkal, hogy elkezdhessék a turnéjukat. Pontosan 3 hónapja nyomta forró, telt ajkait enyéimre, amilyen hosszan csak tudta, vagy lehetett és pontosan 3 hónapja zárt szorosan karjai közé. Más megközelítésből:

3 hónapja nem éreztem a csókjait, a közelségét, az érintéseit, az illatát, és Őt magát.

Próbálja a lehető legelfogadhatóbb módon kitölteni az űrt, amit hagyott telefonbeszélgetéssel, skype-pal, üzenetekkel, amit értékelek.

Csak semmin sem változtat.

Mikor a mikro jelzett, kivettem az immár forró kávémat, öntöttem bele egy kis tejet, majd megdobtam az ízét pár kanál cukorral, amit az ablakhoz közeledve összekevertem. Ajkaimhoz emeltem, óvatosan belekortyoltam, miközben kinéztem az üvegen.

A felhajtón a jól megszokott fekete autó állt, ami folyton Calum-re emlékeztetett, bizonyára, mert az Ő kocsija volt. Nem egyszer fordult elő, hogy a nevét kiáltozva szaladtam oda, mert azt hittem itt van. Csalódnom kellett..

A merengésnek a telefonom csörgése vetett véget. Gyorsan húztam elő a zsebemből, majd a képernyőre néztem. Ismeretlen szám. Próbáltam beazonosítani, de végül inkább felvettem:

-H..Halló?

-Kicsim? Én vagyok az, Calum.- ahogy meghallottam a hangját, a szemeim megteltek könnyekkel, amik lassan folytak le az arcomon.- Ez Ashton telefonja, mert az enyém a hotelbe maradt.

-M.. Mi történt? Baj van? –tettem le a bögrét, majd letöröltem a könnyeim. A telefonba sóhajtott, ami egyértelművé tette számomra: ráhibáztam.

-A jövő héten nem tudunk találkozni, mert Los Angeles-be megyünk. Sajnálom, édesem, én is csak most tudtam meg, nem így terveztem. Nagyon szeretlek, rettenetesen hiányzol, amint mód van rá, újra együtt leszünk, megígérem, de most le kell tennem, mert kezdődik a próba. Millió csók, szia. –nyomta ki egyszerre, pedig még fel sem fogtam az egészet. A telefont még mindig a fülemhez tartva csúsztam le a padlóra újra a könnyeimmel áztatva arcomat. Leszorítottam szemeim, végül a térdeimre hajtva fejem tört ki belőlem a zokogás.

Talán az egészben az fájt a legjobban, ahogy kimondta. Úgy tűnt, nem igazán bántja ez az egész, csak egybe tisztázta a dolgot, majd letette, nem érdekelve, megleszek-e vagy nem. Egy-két vigasztaló szó mögé rejtett ezernyi kérdés, belesűrítve egy percbe, ami nagyon nem hagyott nyugodni.

Mégis kénytelen voltam beletörődni újra, újra és újra..

A napom további része a hálószobában töltődött a Csillagainkban a hiba, valamint az ehhez hasonló filmek nézésével, pár csomag elhasznált zsebkendővel, illetve dobozos fagyival, amit magamba tömtem, ha fért belém, ha nem. (A fagyira nem mondunk nemet).

Szétterülve az ágyon raktam le a kanalat, mikor felfigyeltem a csengetésre. Feltápászkodtam, aztán lesétáltam, majd kinyitottam az ajtót. A tátongó ürességgel találtam szembe magam, aminek hatására megfogalmazódott bennem a kérdés, túl lassú vagyok?

Ma már sokadszorra a hajamba túrva sétáltam kicsit ki, aztán miután megbizonyosodtam róla, hogy nincs itt senki, visszamentem. Becsuktam az ajtót, megfordultam, aztán elsápadtam. Megállt bennem a vér is, a szívem ennek ellenére hevesen vert, a könnyek pedig újra szemeimbe gyűltek.

Az örömtől.

Calum állt előttem a bőröndjeivel, féloldalas mosollyal arcán, fürkésző tekintettel, aztán ölelésre tárt karokkal.

-Szia, édesem. –köszöntött lágy, mély hanggal, én pedig se szó, se beszéd, rávetettem magam. Kezeit derekam köré fonta, olyan szorosan, ahogy tudta, ajkait a nyakamon lévő bőrhöz érintette, nedves csókokat hagyva ott, miközben egy rövid ideig pörgetett. Pár másodperc múlva megállt velem, lerakott, eltűrte az arcomba lógó tincseket, végül pedig ajkaimra nyomta sajátjait.

3 hónap után az volt az egyetlen vágyam, hogy végre érezhessem újra, milyen forró a bőre, érezhessem a közelségét, érezhessem Őt.

És megkaptam.

Közérdekű

Sziasztok!
Elég régen jelentkeztem, de hát megkezdődött az iskola, meg minden, és elég sok órám van a héten, örülök, ha előtudom venni a sztoris füzetemet este, amiben nektek írom a történeteket.
Semmiképp sem fogom szüneteltetni a blogot, semmiképp sem várok az őszi szünetig, megpróbálom minél előbb hozni a kéréseiteket, és olvashatóvá varázsolni a történeteket, hogy azért ne aludjatok el rajta... c:
Megpróbálok nem csalódást okozni, de szeretném kérni a türelmeteket (ne haragudjatok ezért, de hát a tanulás..). Tudom-tudom, ócska duma, de ezúttal (haha) komolyan beszélek.
Mivel a héten beteg vagyok (ahh), egy-két történetet idevarázsolok nektek. 
Ma még nem tudom..Mert moziba megyek (Útvesztő, oh yeah), de ha esetleg a bátyuskám (tudod, hogy imádlak tesó) nem lesz itthon, akkor ide sompolygok :)
Addig is kellemes pénteket, akik még suliban vannak, azoknak kitartást, gondolok rátok a puha ágyamban...
Csak vicceltem, imádlak titeket.
Dó.

(OLVADOZZATOK VELEM, KIKÉSZÜLTEM)

Ismeretlen bajuszos

Sziasztok, szép napot mindenkinek!
Megérkeztem Bodnár Dóra történetével. Ashton sztori. Na de mielőtt még kellemes olvasást kívánnék, szeretném nektek megköszönni a kedves véleményeket a történetekkel kapcsolatban. Nagyon jól esik, hogy ilyen szépeket írtok nekem, és..Na. Hálás vagyok :)
Uhm..Még egy kis idő húzás.
Drága barátnőmet (a legfantasztikusabb nővér a világon, aki vér szerint nem a nővérem, de mégis) még anno megkértem, hogy, ha úgy gondolja legyen a társszerzőm a blogon. Írt is nekem egy történetet, illetve nem nekem, de értitek.. És innentől kezdve, ha úgy tartja kedve, Ő is segít nekem a blogolásban. <3
Szóval, ha ezt látjátok a történetek végén/elején: ~Becky, akkor az Ő lesz.
Ezúton kérlek titeket is, hogy ha történetet szeretnétek, akkor pár szóban, röviden fejtsétek ki, mit szeretnétek. Ezzel az én (mi) munkámat (munkánkat) is segítitek, és nem esek abba a hibába, hogy sablonos, unalmas történetet hozok nektek.
Na most kívánok kellemes olvasást, remélem mindenkinek tetszeni fog!

Három egyszerű kívánságom van, ami ráadásul igazán nem nagy kérés, elvégre nem lehetetlent szeretnék. Nos. Az első az az lenne, hogy végre megkaphassam a kiskutyát, Gombócot, aki igazából már meg van. Csak hivatalossá kell tenni. Nem bírom nézni, ahogy szegény egyedül van a menhelyen. A második kívánságomat a barátnőmre áldoznám, akit minden bizonnyal ebben a pillanatban hív el randizni a plátói szerelme. A kérésem velük kapcsolatban egy jó hosszú románc lenne. Végül, pedig a harmadik kívánságom..
Hadd legyek végre bujkálás nélkül Ashton Irwin-nel, a barátommal..

Ma van pontosan fél éve, hogy Ash és Én együtt vagyunk. Igaz, hogy a kapcsolatunkat még nem tettük nyilvánossá, igaz, hogy folyamatosan bujkálunk a paparazzók elől, és igaz, hogy mindig elrejtett helyeken találkozunk, de én mérhetetlenül boldog vagyok mellette. Minden meg van benne, amire egy nő csak vágyhat. Romantikus, vicces, édes, hűséges, őszinte.. A leggyönyörűbb ember, akit valaha is ismertem. Sugárzik belőle a boldogság, a mosolya téged is mosolygásra késztet, a szavai pedig minden pillanatban megdobogtatják a szíved. Belőle nem lehet kiszeretni. Lehetetlen. Belé csak szerelmesebb lehet az ember..
Ennek ellenére mégis meghagyom a harmadik kívánságomat.
Nem hagyományos szerelmespárként mi minden lehetséges dolgot megünneplünk. Hónapforduló , félévforduló, évforduló.. Lehet, hogy soknak és nyálasnak hangzik, de szerintem nem az. Szerintem ez igen is fontos és romantikus dolog. Ez tesz minket egyedivé, ez tesz minket páratlanná, ezzel is bizonyítjuk, hogy mindkettőnk számára fontos fontos a kapcsolatunk. Ezeket ajándékok nélkül is meglehet ünnepelni. Nem kellenek a drága ékszerek, és minden ilyesmi-féle ajándék, egyszerűen csak élvezni akarom a közelségét, a társaságát azzal a tudattal, hogy most senki más nem létezik. Csak mi ketten.

A megszokott helyünktől eltérően, ma egy új placcot ajánlottam Ash-nek, a lehető legérthetőbben leírva a környezetet és a megközelítést. A szórakoztató az egészben, hogy ezúttal én voltam késésben, ezért megdobtam egy üzenettel. (Mármint írtam neki, csak, hogy ne hangozzon olyan hülyén, mint amilyen valójában)

,,Késni fogok pár percet, de ott találkozunk, ahogy megbeszéltük. Nem tudom, hogy foglak felismerni a tökéletes álcádban, majd igyekszem egy bajuszos fickót keresni."

Gyors lábtempóval közelítettem a part sziklás részére, mikor a telefonom új üzenetet jelzett.

,,Nem találtam meg a sziklát, amiről beszéltél, de azt hiszem, jó helyen járok. Csak sirályok vannak itt rajtam kívül, úgyhogy nem lesz nehéz észrevenned..(Én vagyok az, akinek nincs tolla.)"

Mikor végre a helyszínre értem, a tekintetemmel már Ashton-é után kutattam, aki pontosan akkor fordult velem szembe. Elmélyedtem a csodaszép szempárba, amely ugyan úgy csillogott, mint egy kisgyereké, ha a Mikulásról, vagy a Jézuskáról esett szó, aztán egy széles mosoly kíséretében a karjaiba vetettem magam, Ő pedig kérdés nélkül ajkaimra tapasztotta sajátját.
A csókjában megint benne volt minden, mint általában, csak ezúttal más érzésekkel fűszerezve. Ez is egy különlegesség volt benne. A csókjai mindig meglepetés szerűek voltak.
Ez most kifejezte a hiányt, a szerelmét, és a 'Ma van a félévfordulónk'-izgatottságot. Csodálatos volt. Aztán, amikor a levegőhiány véget vetett a fantasztikus pillanatnak, elmosolyodva tűrte fülem mögé az arcomba lógó tincset.
-Szia. -köszönt azon a bársonyos, mély hangon. Kíváncsian fürkésztem arcát, keresve azt a híres nevezetes álcát, de semmit sem láttam. Sem tollakat, sem bajuszt.. 
-Hol hagytad a bajuszt, mester? -felnevetett a kérdésemen, a farzsebébe nyúlt, kivette, majd visszaragasztotta.
-Viszketett az orrom alatt, ezért levettem, de tessék. -tette fel a napszemüveget is, és húzta fel a kapucniját. Elvigyorodtam és büszkén bólogattam.
-Így mindjárt más. -nyúltam a táskámba, jólesően sóhajtva. -Nézd, Ashton.. Tudom..Tudom, hogy nem szokásunk ajándékot adni egymásnak ilyen al...
-Shh. -tette ujját ajkaimra- Egy szót se többet. -mosolyodott el.-Nekem is van egy meglepetésem a számodra. -kihúzta a kezemet a táskából, majd megtorpant. -Tudod mit? Inkább kezd te. -kicsit érdekesen nézhettem rá, ugyanis a reakciója az arcomat meglátva egy könnyed nevetés volt. Akaratlanul is elmosolyodva, újra a táskámba nyúltam, és kivettem a becsomagolt ajándékot. 
-Boldog féléves évfordulót, Ashton! A legboldogabbat. -ajkába harapott, majd szemeimet fürkészte. 
-Jól érzem, hogy bandana kollekciót kaptam? -kérdezte pár másodperc után, én pedig felnevetve bólogattam. Elmosolyodott, egy lágy csókot lehelt ajkaimra, aztán újra kézen fogott.- Úgy tudom, hogy ez..Amit most tőlem kapni fogsz...Számodra rendkívül fontos..Úgyhogy..Gyerünk. 

Összekulcsolva ujjainkat vezetett a bizonyos meglepetés felé. A szívem hevesen vert, a vér lüktetett az ereimben, és folyamatosan kattogott az agyam. A szavai bennem visszhangzottak. Mi lehetne fontosabb nála? Ezt nem lehet megválaszolni. Nála fontosabb nincsen számomra. Akkor mégis mi a meglepetés?...
Séta közben megszabadult az álcától, pedig már kiértünk a helyről, ahol paparazzók nélkül lehettünk együtt, én pedig folyamatosan aggódó tekintettel ajándékoztam meg, amire csak egy mosoly volt a reakció. 
Nyugi, Dóri.. Biztos másik helyre megyünk..
De nem.
-Meglepetés. -engedte el a kezem mosolyogva és körbeintett. A rajongók sikítani kezdtek, a fényképező gépek csak úgy kattogtak, én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Honnan tudta, ha... Ha én sosem árultam el neki? Rajtam kívül más..-A barátnőd volt. -válaszolt az ezek szerint hangos kérdésre.- Mielőtt lelépett volna randizni Mikey-val, kérdezgettem tőle ezt-azt..-tette hátra kezét kisfiúsan- Elárulta, hogy örülnél neki, ha nem kéne folyton bujkálnunk..És mivel már amúgy is nyilvánossá akartam tenni..Miért ne lehetne ez a legjobb alkalom? -húzott magához.- Neked is a legboldogabb féléves évfordulót, szívem. Leírhatatlanul szeretlek. -hajolt  közel lehunyt szemekkel, majd újra ajkaimra cuppant. 

Ashton Irwin, a barátom...
Teljesítette a 3. kívánságomat.

I can be your hero

Ahoy gurls!

Íme Nicki Clifford sad sztorija. Nem mondom, hogy sírni is fogtok, ahhoz annyira nincs tehetségem. 

Minden esetre kellemes olvasást, és nem sokára jelentkezem Bodnár Dóra történetével!

*Michael szemszöge*

,,Fontos, hogy akkor is tudjunk mosolyogni, ha a dolgok nem állnak igazán jól." -küszködve mondta ki. Az arcáról megállíthatatlanul folytak a könnyei, a hangja mindig elcsuklott, és olyan szorosan ölelt, mintha most látnánk egymást utoljára. Pedig nem. A turné hamarosan szünetel. Már csak 2 nap, 5 óra, 46 perc, és újra találkozhatunk. 

Mégis annyira fájt elengedni Őt..

Én csak a karjaim között akartam tartani. Tudatni vele, hogy mindig mellette voltam/vagyok/ leszek, és ezen még a mérföldekre való távolság sem tud változtatni. Hiszen Én a szívembe zártam Őt, Ő pedig Engem.

Az természetesen más kérdés, hogy otthon mennyi időt töltöttem el az X-box konzolt nyomkodva, meg az is, hogy mennyit töltöttem el könyörgéssel egy szendvicsért, de akkor is vele voltam. Ott, mellette. Érezhettem az ajkai ízét, érezhettem a parfüm illatát, érezhettem a közelségét. Magamhoz szoríthattam, végigsimíthattam bársonyos bőrén, a nyakába bújhattam... A fülébe suttoghattam, hogy mennyire vágyom egy szelet pizzára -bár ezt mellékesen-, suttoghattam, hogy mennyire a magamévá tenném, mennyire megőrjít a tekintetével, amely csillogott, akárhányszor tudattam vele, mit is érzek iránta.

De most.. Most csak a képernyőn keresztül láthatom, csak hangszóróból hallhatom angyali hangját, érintések, csókok nélkül. Ez volt a szomorú igazság, amitől folyton összeszorult a szívem, hiába biztosított egy lágy, meleg mosollyal arról, hogy hamarosan látjuk egymást. Ez nem változtatott a valóságon, maximum egy kicsivel jobban éreztem magam.

Éppen próbán voltunk a srácokkal. A koncert este lesz, és a biztonság kedvéért átismételtük a menetet, szeretnénk, ha minden jól menne. A gitáromat hangoltam, mikor Calum a telefonommal a kezemben rohant hozzám:
-Hé, Michael, az asszony hív skype-on.-adta a kezembe, én pedig hevesen dobogó szívvel fogadtam a hívást.
-Szia, Mikey. -integetett a kamerába elsápadva, karikás szemekkel, elég elhaló hangon. Az a boldog mosoly kezdett lefagyni az arcomról.
-Mi..Mi..Mi történt, szívem? Jól vagy? Egek, ugye nincs semmi baj?-halvány mosoly ült ki az arcára, a szemei csillogtak, de ezúttal biztosan nem azért, mert látott vagy hallott. A könnyektől csillogtak.
-Jól vagyok. Ne aggódj! Csak egy kis megfázás. Higgy nekem, oké?-kicsit haboztam, de aztán bólintottam.
-Mesélj, mi újság otthon? Azt hittem, csak a koncert után hívsz.
-Minden rendben van. És... nem akartam, hogy fáradtan kelljen beszélned, hm? Pihenj sokat a fellépés után, te is, és a srácok is, mert megérdemlitek. Fantasztikusak, édesek, és rendkívül tehetségesek vagytok. Tegyétek boldoggá a rajongókat.-megszeppenve hallgattam a rövid monológot. Fogalmam sem volt, miért mondja ezt. Mindig koncert után szoktunk beszélni.
-Kicsim, biztos, minden rendben?-túrtam feszülten a jelenleg színes hajamba.
-Hé, Mikey, gyere, kezdünk! -szólt Luke, majd újra Nicki-re néztem.  Rám mosolygott a leges legvarázslatosabban. Várt pár másodpercet, azt hiszem gyönyörködött bennem (nem hibáztatom, inkább megértem), majd ajkára harapott.
-Mindennél jobban szeretlek téged, Michael Gordon Clifford. És ezen senki és semmi sem fog tudni változtatni..-halkult el, majd letette..

2 nappal a beszélgetésünk után, izgatottan szálltam le a cuccaimmal a repülőgépről. Boldog voltam, hogy újra a karjaim közé zárhatom, perzselő, puha ajkára tapaszthatom sajátomat, és elmondhatom neki, mennyire szeretem. 
Rohantam a rám váró családomhoz egy hatalmas csokor rózsával a kezemben, és egy nagy mosollyal az arcomon, majd eléjük érve ledobtam a cuccaim, szembesülve azzal, hogy Életem Szerelme nincs itt.
Ő nincs itt...De talpig feketébe öltözött emberek, zsepit szorongatva markaikban..Azok vannak, vörösre sírt szemekkel..
A mosoly lehervadt az arcomról, elsápadva hagytam, hogy anya sírva ölelhessen meg, és, hogy elmondhassa: Nicki egy jobb helyre került, de örökre velem marad. 
Sosem érezhetem újra a közelségét..A csókjait..Az ölelését..Sosem hallhatom az angyali hangját.. Soha többet nem láthatom a gyönyörű mosolyát..
Csak a szívemben érezhetem Őt..

Utoljára a temetésén találkoztunk.. A két éves évfordulónkat ott ünnepeltem meg Vele, könnyekkel, és a kedvenc virágaival. A koporsó mellett ültem és csak bámultam a sírkövet.
-Én is mindennél jobban szeretlek Téged, Nicki..-suttogtam a legutoljára hallott mondatára váró válaszom-Mindennél jobban....

Kávéfolt

Sziasztok csajok!
Nos. Megérkeztem Eszter Boda történetével, amit ő is Lashton-nal kért. Remélem tetszeni fog neked, a következő történetet Nicki Clifford kapja, majd Dóra Bodnár.
Ezúton is szeretném megköszönni nektek a több,mint 70.000 megtekintést és a 49 feliratkozót, csodálatosak vagytok, és ne haragudjatok, amiért ilyen lassan teljesítem a kéréseiteket. 
Kellemes olvasást!

5 dolog, amit ne csinálj, ha egy kék szemű, hímnemű lény rád önti a kávéját:

• Semmiképp se ordíts rá, ameddig nem néztél az arcára. (Nem tudhatod kivel állsz szemben)
• Ne hagyd, hogy bevethesse a féloldalas mosolyát, mert amire észbe kapnál, már a telefonszámodat diktálnád.
• Ne hagyd a mellkasodra tapadni a pólódat! A kávés srác örömmel tanulmányozgatja a melleidre ragadt anyagot. -Férfiak..
• Ne kezdj el hisztizni a felsőd miatt. Létezik modern technika (Értem ezalatt----> mosógép), szóval csak nyugi.

És az ötödik, de legfontosabb dolog..

• Ne mondj nemet a randira! Semmiképp sem szabad visszautasítanod életed legfantasztikusabb meghívását, mert őszintén megfogod bánni..

Egy kávéfoltos felső..

Akárhányszor ránéztem, lejátszódott előttem a jelenet. Ahogy megbotlott, ahogy rajtam landolt a fekete lötty, ahogy mentegetőzött... Aztán a mosolya. Istenem, azokkal a csókolni való ajkakkal. A csillogó, kíváncsi, fürkésző tekintete, amibe legszívesebben elvesztem volna. A mély hangja, amitől libabőrös lettem. 

Majd a kérdése: ,,Eljönnél velem egy randevúra?"

Végül pedig a válaszom: ,, Bocsi, van barátom.."

Sóhajtva hagytam, hogy kiessen a kezeimből a fehér felsőm, miközben az ágyamra ültem. Totál szánalmasan éreztem magam, hiába történt ez az egész, már 3 hónapja. Azt hazudtam a srácnak, aki végre észrevett -miután leöntött-, hogy van pasim. Nekem. Van. Pasim. Pedig marhára nincs..

Egy fiú van, aki rám néz, az is a legjobb barátom: Ashton. Az egyetlen, akire számíthatok, az egyetlen, akiben megbízom kiskoromtól kezdve, és az egyetlen, aki tud a legnevetségesebb hazugságomról. (Erről)

Erőt vettem magamon, majd feltápászkodtam az ágyamról. Megfogtam a basszusgitáromat, a tokba tettem, majd a hátamra véve lesétáltam vele a földszintre. Az órára néztem. Még van 10 percem, amíg Ash ideér.-jelentettem ki saját magamnak, miközben lepakoltam és a fürdőbe sétáltam.
Megmostam az arcom, aztán egy natúr smink feltétele után újra a tükörbe néztem. Egy óra múlva kezdődik a fellépésünk a bandámmal, és jobban görcsölök, mint kéne, pedig nem ez lesz az első, hogy 1000-nél több embernek adunk koncertet. Talán nem kellett volna előtte a szőke srácra gondolnom...
Lesütöttem a szemem, majd megigazítottam a hajam. A duda szót hallva a nappaliba rohantam, megfogtam a gitárom, aztán kiszaladtam. A csomagtartóba tettem, és beültem Ashton mellé. 
-Szia, Eszti, dögös vagy, indulhatunk? Naná!-válaszolt a saját maga kérdésére, majd a gázpedálra lépve a koncert helyszíne felé vettük az irányt.
Az út aránylag nevetéssel telt, mint általában. Ash-nek mindig sikerült feloldania a feszült hangulatot, mindig tudta, mit kell mondania ahhoz, hogy elnevessem magam, és ezért eszméletlenül irigyeltem..

Miután megérkeztünk, kipattantunk az autóból, kivettem a gitáromat, majd beszaladtunk. Így is késésben voltam -egyáltalán nem meglepő módon-, szóval tényleg rohantam a többiekhez. Mindenkit üdvözöltem egy gyors öleléssel, lepakoltam, kivettem a gitáromat a tokból, és már a színpadra is keveredtünk. 
A tömegben Ashton-t kerestem, bár nem kellett sokáig pasztáznom az összegyűlteket. Egy hatalmas ,,HAJRÁ KÁVÉFOLTOS <3 " feliratú transzparenssel a kezében vigyorgott rám. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán a mosoly az arcomra fagyott. Megjelent mellette egy szőke, magas srác, akit egy fiús kézfogással üdvözölt, majd beszélgetésbe merült vele. Nagyot nyelve néztem a gitáromra, terelve a gondolataimat. Annyi szőke srác van még a világon. Biztos, hogy nem Ő az..
A koncert sikeresen zárult, sokan odajöttek hozzánk gratulálni, majd eltűntek a táncparketten, itallal a kezükben. Miután letettem a gitárt, elindultam, hogy megkeressem a legjobb barátomat, nem sok reménnyel ugyan a nagy tömeg miatt, de egy próbát megér. A nép folyamatosan tolongott a frissítőért, a közlekedést megnehezítve, egymást túlkiabálva. Talán ezért történt az, hogy a figyelmetlenségemből adódóan a fehér blúzomon landolt egy pohár vodkanarancs. 
(Innentől érvényesül az 5 'Mit ne csinálj, ha...' szabály)
-Óhogyazahülyeita...-kezdtem bele elhadarva a hangos vélemény kinyilvánításomat, amíg rá nem néztem a srácra. A szívem hevesen kezdett verni, a vér lüktetett az ereimben, a toromban pedig egy hatalmas gombóc nőtt, amit szinte lehetetlenségnek tűnt legyűrni.
Te jó ég! Ez nem lehet igaz!
-Úgy tűni a történelem ismétli önmagát.-vigyorodott el a szöszi, kék szemű- Ne haragudj, hogy leöntöttelek. Megint. Nem állt szándékomban..Vagy talán mégis. -kuncogott- De, ha már alkalmam adódik rá.. Szerettem volna gratulálni. Eszméletlen jók voltatok, le a kalappal! Egyébként Luke vagyok, Ash egyik haverja. -szorongatott a kezében egy cetlit, majd közelebb lépett- Ha van kedved, holnap elmehetnénk randizni..És tudod mit? Most nem kérdem meg, van-e hozzá kedved, a végén megint azt mondanád ijedtedben, hogy van barátod, én meg kétségbeesetten kereshetlek újabb három hónapig. -morogta fülembe, miközben a kezembe adta a meggyötört lapocskát. -7-re érted megyek. -nyomott az arcomra egy forró puszit. Borostája csikizett, illata levett a lábamról, a hangja pedig befészkelte magát a fejembe a tekintetével együtt. Beharaptam ajkam, aztán egy akaratlanul széthúzódó mosollyal az arcomon rá néztem:
-Luke? Örömmel randizom veled..

Részeges szerelem

Sziasztok drágák!
Meghoztam DebreczeniN. (Tina) történetét, ezúttal...Egy Lashton sztori! Hihetetlen, nem? Igazából ilyenkor mindig elakadok, mert végül is fogalmam sincs, mit írjak, vagy hogyan, szóval elnézést a hanyagságomért.. :)
Nos. Egy kis bevezető a sztori előtt. Mindössze egy hét alatt,  15 (!!) történet kérés érkezett, amiből 5-öt kértetek Luke-kal, 4-et Calum-mel, 3-at Mikey-val, 2-őt Ashton-nal, egyet pedig Cashton-nal. Eszméletlenek vagytok, nagyon örülök, hogy ennyien szeretnétek történetet tőlem, köszönöm a kitartásotokat, amiért sokáig tudtok várni a kérésetek gyümölcsére, próbálom azért nem elhúzni az időt, de ez nem mindig jön össze, elvégre ihlet sem jön rosszul írás közben, ami valljuk be, nem mindig van..
Szóval, nagyon-nagyon köszönöm nektek Dínócskáim, szeretlek titeket, csodásak vagytok!
Kellemes olvasást: Do xx

Amikor felváltva vagy a két legjobb barátoddal nyilvános helyen (hímnemű lényekről beszélünk), az emberek két dolgot fognak állítani. Lássuk az elsőt:

• ,,Ah, nem szégyenli magát?! Egyszer ez, egyszer az?! Úgy váltogatja szegény srácokat, mint az alsóneműjét! "

Tudom, nem valami szép gondolat, de higgyétek el, ez a variáció sok ember helyében foglalja a helyet, teljesen feleslegesen. Na, de nézzük a másik lehetőséget.

• ,,Mekkora mázlista a csaj! Két ilyen szuper pasi, mint Luke Hemmings és Ashton Irwin tölti vele az idejét. Ahww.."

Luke és Ashton általános iskolás korom óta a legjobb barátaim. Rengeteg mindent köszönhetek nekik, sosem hagytak cserben. Ráadásul akkor sem szűntek meg a barátaim lenni, mikor beindult a karrierjük, amit ilyen esetben nem hinném, hogy más emberek elmondhatnának magukról..

Amikor csak tehetik, a szabadidejüket velem töltik, és hiába kemény a meló, nincs miért panaszkodnom, ugyanis a találkák aránya elég nagy. Imádom bennük, hogy semmit sem változtak. Ugyanolyan idióták és édesek tudnak lenni, marhára nem érdekli őket, hogy egy cseppnyit sem vagyok ismert. Egyszerűen boldogok, ha újra találkozhatunk, akárcsak én. Különösen, ha Luke-ot láthatom...

(Most jön az a rész, hogy az emberek azt mondják: ,,Fiú-lány barátság EZÉRT nem létezik!"- és, amit én megcáfolok, ugyanis létezik, elvégre a barátjuk vagyok, csak Luke iránt egy 'kicsit' többet érzek, mint kellene.)

Ez az egész 'Ahh, Luke, még a zoknid is lennék!'-dolog kb. másfél hónapja kezdődött, amikor is átjött filmet nézni. Semmi értelmes DVD-t nem találtunk, ezért a tv-be váltogattunk a csatornák között. Az HBO-n a Szürke ötven árnyalatát játszották, Luke pedig gondolta, miért ne? Szóval, ja, végül is megnéztük. Mikor az a jelenet következett, amiben Ana a bizonyos szerződést olvassa, Hemmo felsóhajtott és elemezni kezdte a véleményét. Ennél gyönyörűbb megfogalmazását az igaz szerelemnek még sosem hallottam. Minden egyes elhangzott mondatára nagyokat dobbant a szívem, folyamatosan ajkait pasztáztam, a porcikáim pedig az Ő nevét kiáltozták..

Aztán ez az érzés az idő múlásával igencsak felerősödött, bárhogy próbáltam megakadályozni. Muszáj volt beletörődnöm, hogy beleszerettem a legjobb barátomba, és abba is, hogy ezt sosem adhatom a tudtára. Magam miatt, Ash miatt, és természetesen Luke miatt..

Ashton pontosan 8-ra a ház elé ért. Ma van a 21. születésnapja, és ragaszkodott a bulihoz. Férfiak..

Miután beszálltam mellé, üdvözöltem Őt két puszival és az ajándékkal, amit érdemel, majd a helyszínre mentünk.

-Luke és a többiek már ott vannak, szóval csak mi hiányzunk. Egyébként nagyon dögös vagy. -húzogatta a szemöldökét vigyorogva. Kuncogva megforgattam a szemem, és ajkat haraptam. Luke..

Vajon mi lehet rajta? Bizonyára a skinny jeans-e, egy fekete póló és a piros-fekete kockás ing. Lehunytam a szemem. Szinte érzem az illatát is..

Amikor odaértünk, a buli már javában tartott. A hely tömve volt emberekkel, akik tolakodtak Ash-hez részeges 'Boldog Szülinapot!' kívánni. Ő az én derekamat ölelve köszönte meg mindenkinek a kedves szavakat és a jelenlétüket, miközben és mindenhol Luke-ot kerestem a tekintetemmel, bár hiába..Aztán megláttam piával a kezében, ahogy egy igencsak igényes és gyönyörű lányt táncoltat. Lesütöttem a szemem, és próbáltam nyugodt maradni, több-kevesebb sikerrel.

-Gyere, baby. Veled szeretném ejteni az est első táncát. -kuncogott Ashton a parkett felé vonszolva, szinte Luke és a nője mellé. Természetesen észrevett minket. Gondoltam, nem veszíthetek..Hát közel léptem Ash-hez fordítottam neki hátat, csípőmre helyezte kezeit és táncolni kezdtünk..

Az est további részében egy pohár eperkoktéllal nézegettem az összegyűlt társaságot, folyamatosan Luke-on és a látottakon gondolkodva, mikor két kezet éreztem a pocakomon, és az isteni parfümöt.. Luke..

-Gondolod, hogy megérdemlek egy táncot?-morgott a fülembe. Letettem a poharam, bólintottam, aztán a tömegbe vezetett. Körbeölelt, nyaka köré fontam a karom, de a szemkontaktust nem bírtam felvenni vele. Teljesen elgyengülnék. Talán még el is sírnám magam.. Halkan sóhajtottam, aztán az állam alá nyúlva felemelte fejem. Tekintetembe mélyedt és huncut mosoly ült ki az arcára:

-A lány, akivel táncolni láttál, Calum nővére volt. Ashton elmondta, hogy mennyire zavart, de Mali-Koa-nak barátja van. Semmi közöm sincs hozzá, barátságon kívül. És mivel van bennem annyi pia, hogy bátor és józan is legyek egyszerre, tudnod kell, hogy... Szeretlek téged, és nekem egedül Te kellesz. Rohadtul nem akarok várni már, elegem van a várakozásból, azt akarom, hogy a barátnőm legyél, szóval, ha nem bánod... -hajolt közel, majd forró, puha ajkaival enyémre tapadt. 

Egyszerre voltam meglepett, megkönnyebbült, és boldog. Meglepett, mert Ash észrevette, megkönnyebbült, mert a lány csak egy barát..

És boldog, mert Luke Hemmings úgy érez irántam, ahogy Én iránta..