A gondolatolvasó

Sziasztok!
Hihetetlen, hogy nem jövő héten már március, nem? Egyre közelebb és közelebb van a nyári szünet, vagyis a pihenés, a sztorik a számotokra és a kiruccanás. Már csak pár hónap, kitartás! 
Nos, ezúttal egy Luke-os történettel jelentkezem K. Petra számára, de ismeritek a 'szabályt', mindenkinek szól a sztori.
Kellemes olvasást!
Dó

..Ma egy új fejezet kezdődik az életemben. -mondogattam magamban, miközben az iskola bejáratán léptem be a sydney-i egyetemi épületbe..
Mindig is erről álmodtam. Mindig itt képzeltem el az életemet, mindig itt szerettem volna a saját lábaimra állni, önállósulni. Az összes nyári szünetemet feláldoztam arra, hogy a spórolt pénzemet bővítsem annyira, hogy ne csak az utazásra maradjon, hanem a megélhetésemre is. A szüleim mindig arra neveltek, hogy betudjam osztani mindenem. Az időm, az energiám, a pénzem. Mindig hangoztatták, mennyire fontos, hogy egyedül tudjam meghozni a döntéseimet, hiszen ez az alapja annak, hogy ne csak külsőleg, hanem értelmi szinten is felnőtté váljak. Hát íme, itt vagyok Sydney legjobb felsőoktatási intézményében, a legjobb felvételi eredménnyel..
Az aula zsongott a fiatal felnőttektől, akik klikkekbe rendeződve mesélték egymásnak nyári élményeiket várva az évnyitó kezdetét. A napszemüveget leemeltem szemeimről, majd a táskámba mélyesztve beljebb lépkedtem. Annak ellenére, hogy az épületben nem tűzött a Nap és nem volt fülledt a levegő, a nyomás nem csökkent bennem. Mély levegőt vettem, aztán az évfolyamomhoz sétálva a tömegbe álltam.
Nem sokkal később az igazgató úr belekezdett mondandójába, az évi terv ismertetésébe, valamint a megújult szabályok, elvárásainak közlésébe.
-Ez az ausztrál akcentus tényleg felettébb borzalmas..-morogtam magam elé, mikor reakció gyanánt valaki halk nevetést hallatott mellettem. A hang irányába fordítva fejem egy magas, szőke, ajakpiercinges fiúval találtam szembe magam. Tengerkék szemei vidám csillogást tükröztek, melyekbe akár időtlen-időkig beleveszhet az emberiség jelentős része, és egy csábos félmosoly díszítette arcát a hozzájuk tartozó gödröcskékkel.
-Nos, az akcentusunk tényleg nem a legelőnyösebb, legérthetőbb, de ez tesz minket egyedivé. -mély, lágy hangjába beleborzongtam, majd ösztönösen alsó ajkamba haraptam. Valóban egyedivé tesz titeket, ahogyan az is, hogy az összes ausztrál pasi lenyűgözően vonzó..Veled az élen, kedves idegen..-Nem ide valósi vagy, jól mondom? -bólintottam.
-Ennyire feltűnő?
-Nem. -rázta a fejét-Igazából van egy érzékelőrendszer az épületben, ami jelzi, ha más nemzetiségű ember lép be..-kuncogott. Elmosolyodva megforgattam szemeim.
-Magyarországról jöttem, igyekeztem normálisan megtanulni angolul, de itt majd lesz lehetőségem javítani az akcentusomon.
-Már értem ezt a feltűnő szépséget.-vezette végig tekintetét rajtam, végül újra szemeimbe nézett egy szélesebb mosollyal. Kicsit belepirultam pillantásába, ezért inkább előre figyeltem. -Mi lesz az első órád?
-Uhm..-pillantottam a kezeimben szorongatott lapra- Úgy tűnik, számomra nincs olyan.
-Fantasztikus, akkor mit szólnál, ha elmennénk kávézni? Az egyetem udvarában  van egy remek kis hely, aztán kicsit körbe is nézhetnénk.
-Kellemesen hangzik, de neked nincs előadásod, amire menni kell?-néztem újra rá. Arcára megint egy gyönyörű mosoly ült ki, aztán határozottan megrázva fejét kihúzott maga után..
Az intézmény hatalmas, parkos területet birtokolt. Gyönyörűen kiépített utak ágaztak szerte, például az egyetemisták számára létrehozott kis kávézóhoz vagy egy csodaszép tóparthoz, ahová a magas idegen is vezetett. A kávénkkal a kezeinkbe telepedtünk le a padra, kicsit közelebb egymás személyes terén belül. A löttybe kortyolva a fiúra vezettem tekintetem.
-Azért egyszer elárulod a neved, vagy ez olyan sötét titok?
-Ráhibáztál, sötét titok. A gonosz nagyúr fia vagyok. Jelenleg jedinek tanulok itt. -mosolygott, majd ő is a kávéjába ivott és rám nézett. Egy ideig értetlenkedve fürkésztem, aztán koppant a rávezetés. Nevetve bólintottam, elismerésként.
-Szép bemutatkozás, Luke. Le a kalappal, ifjú padavan! -felkuncogott, de a tekintetét nem szakította el enyémtől. Érezve, hogy az arcom ismét vöröses színben pompázik, magam elé néztem.
-Tudok ám gondolatot is olvasni. Azt hiszem, ez a jediséggel jár. Ha már te sem árulod el a neved, megfejtem én! -nevetve a homlokomra csaptam, majd újra felé pillantottam. Komolyan fürkészett, majd halántékára rakta két ujját, lehunyt szemekkel. Pár másodperc múlva kinyitotta őket. -Ez íg nem lesz jó. Érzem, hogy nem veszel komolyan. Kell az engesztelés. -kacagva hátradőltem.
-Ha tényleg kitalálod a nevem, megadom a telefonszámom...
-...És randizni is eljössz velem, megbeszéltük. -fejezte be helyettem a mondatot, aztán újra lehunyta szemeit és koncentrált. Mosolyogva vártam, hogy előálljon az eredménnyel, közben arcát tanulmányozgattam. Annyira elbűvölő és szórakoztató fiú..
Ajkába harapott, szétnyitotta pilláit, majd önelégülten elmosolyodott. 
-Remélem van nálad toll. -tartotta csuklóját felém.
-Először az eredményt, Darth Vader fia.
-Írd a számod, és megtudod! -utasított türelmetlenül. Kuncogva felírtam az elérhetőségemet kezére, aztán ránéztem.Ellenőrizte, majd elvigyorodva felállt. -Este 7-re legyél kész, majd hívlak a címed gyanánt, szépséges Petrám. -kacsintott, zsebébe csúsztatta szabad kezét, aztán elsétált. Hitetlenkedve néztem utána, majd nevetve megráztam a fejem. Ezt hogy....?
A hajamba túrtam egy jóleső sóhaj kíséretében és megfogtam a mappám, aminek az elején ott díszelgett a nevem nagy betűkkel....