Felejthetetlen dallamok

Sziasztok!
Elérkeztünk az utolsó történethez, amelyet Tefi kap Muke szereplésével...egyúttal elérkeztünk egy út végéhez is.

Szeretném, ha tudnátok, rengeteget jelentett nekem az a 3 év, amelyet 2014. áprilisa óta élek át veletek, de ti is megtapasztalhattátok, az időm egyre kevesebb, és most, hogy harmadikos gimnazista leszek/vagyok, szeretnék az előrehozott érettségire, nyelvvizsgáimra, az érettségire való felkészülésre koncentrálni, ami sajnos azt jelenti: nem lesz időm a bloggal foglalkozni.
A srácok örökre a szívemben maradnak, követem őket folyamatosan, nem szűnök meg a rajongójuk lenni, és ti is a szívemben maradtok, mert nektek köszönhetek mindent, amit ezekkel a történetekkel elértem. Imádtam a véleményeteket, sosem kaptam negatív kritikát, a nézettséget csak emeltétek, beragyogtátok a mindennapjaimat. Örültem, hogy örömet tudok nektek okozni, még ha ez csak egy-egy bejegyzéssel értem el.
Rengeteget marcangoltam azt a kérdést, hogy abbahagyjam-e az írást, mire arra a döntésre jutottam, hogy nem véglegesítem a szándékomat, maradjunk a blog felfüggesztésénél.
A sztorik továbbra is elérhetőek lesznek, ha szeretnétek egy kicsit a rossz humoromból, a gondolataimból, amit nektek szántam, mert ez kizárólag a tiétek. Senki sem veheti el tőletek, még én sem.
Habár a végére megfogyatkoztunk,szeretnék egy orbitális köszönetet mondani nektek, hogy kitartottatok, támogattatok, hogy olvastatok. Kívánom, hogy minden álmotokat elérhessétek, mert semmi sem lehetetlen.
És ne feledjétek az örök mottónkat: Ez a történet mindenkié.
Ölel titeket:
Dó xx

Nagyon köszönök mindent 💖

/Michael szemszöge/

"Luke

Kedves Luke..

Jó, tudod mit? Maradjon csak annyi, hogy Luke. Azért írok, mert meghoztam egy döntést, ami valószínűleg mindent megváltoztat majd. De mielőtt ezt meglépném, szeretnék elmondani mindent, mert úgy érzem, jogodban áll megtudni az igazat.

Minden akkor kezdődött, mikor az iskola Londonba vitt minket a téli szünetben. Kint voltunk a külvárosban, mert már a hócipőnk tele volt a múzeumokkal, te pedig hóembert építettél, amit én tönkretettem. Még mindig fáj a fejem, ha visszagondolok, mekkorát koppant rajta a fazék.. De nem bánom. Egy percig sem bánom, mert akkor ismertelek meg téged. Magam előtt látom a lágy mosolyod, a gombócos sapkád és a kezed, ahogy felém nyújtod, hogy felsegíthess. Mikor a tenyeredbe csúsztattam az enyémet, a szívemet is odahelyeztem, mert már akkor éreztem, hogy a tiéd mellett lesz a legjobb helye. 

Most is így gondolom.

Ugorjunk egy kicsit az időben, mondjuk a bálig. Életem legjobb időszakát köszönhetem neked, annyit egy ember nem mosolyog egész életében, amennyit én 3 év alatt. Ez a te érdemed, remélem tisztában állsz vele. Ezalatt az érzéseim irántad egyre csak erősödtek, nem láttam értelmét semminek, aminek te nem lehetsz részese.. Így hosszas várakozás után úgy döntöttem, a bál alkalmas lesz arra,hogy bevalljam neked: szerelmes vagyok beléd.

A mosdóban szedtem össze a bátorságom, mikor az egyik "rajongód" megjelent és elmondta, épp az előbb csókoltad meg. Onnantól kezdve egyfajta zuhanás követte az életemet, pont ezért távolodtam el tőled és törődtem kizárólag Michael-lel, közben pedig barátom is lett. Bíztam abban, hogy mellette megtalálom azt, amit a talpnyalód lerombolt bennem..De ez nem így lett.

Másfél hónapja értetek haza a turnétokról, a kapcsolatot egyedül Mikey-val tartottam, miközben együtt voltam Aiden-nel, de azt, hogy minek, nem tudom. Mindaz, amit vele éreztem, nem hágott túl az izgalmon, és még ennek az izgalomnak is hozzád volt köze. Reménykedtem, hogy észreveszel, hogy elmondod, szükséged van rám.

Ez két héttel ezelőtt be is következett.

Levelet küldtél nekem, amiben szerelmet vallottál és bejelentetted, hazautazol Sydneybe. Akkor és ott, a levelet olvasva kétségbeestem. Michael biztatott, hogy hagyjam ott Aiden-t, valljak be neked mindent, de nem tettem. Mégis hogy nézett volna ki, hogy a kapcsolatom kellős közepén csak úgy a karjaidba omlok? Luke, tudnod kell, hogy erre vágytam. Nem akartam, hogy elmenj Los Angelesből, nem akartam Aiden-nel lenni, nem akartam semmi mást, csak érezni azt a leírhatatlan szerelmet, amit egyedül te gyújtasz bennem. De ez nem lett volna helyes, és tessék. Megcsaltak. Megérdemlem, mert hagytalak elmenni.

Önző szeretnék lenni, hogy csak magamnak akarhassalak. Viszont ez nem lenne igazságos veled szemben. Jobbat érdemelsz, Luke. Egy odaadó, gyönyörű lányt, aki mellett mosolyogva élheted az életed.

Ismered azt a mondást, hogy : ,,Ha szeretsz valakit, engedd el"? Én most pontosan ezt fogom tenni, mert mindennél jobban szeretlek téged. Többre értékellek, mint magát az életet.

Úgy döntöttem, elfogadom Peter Jackson ajánlatát, de ezzel együtt oda is költözöm Kanadába. Hiszem, hogy mindkettőnknek így lesz a legjobb.

Élj boldog és teljes életet. Írj dalokat. Zenélj.

De néha jussak eszedbe.

Szeretlek xx " -olvastam végig Tefi levelét. Kipislogtam a könnyeimet a szemeimből, aztán magamhoz öleltem szorosan. -Biztos vagy benne, hogy így lesz a legjobb? Amióta csak ismerlek, szerelmes vagy belé. Nem fogod tudni kiverni a fejedből.

-Kénytelen vagyok, Michael -sóhajtott fel -Miután kivittél a reptérre..Odaadnád neki? -állt fel megtörölve könnyes arcát. Beharapva ajkam bólintottam, majd kikísértem őt.

Hitetlenkedve néztem távolodó alakját, miközben folyamatosan a megoldáson törtem a fejem. Nem akartam, hogy Kanadába költözzön, azt meg végképp nem, hogy boldogtalanul töltse hátralévő életét, mert nem ezt érdemelte.

A levélre néztem, majd a megszólításra..Luke..

A megoldás egyértelműen Luke..

*másnap reggel*

Tefi lakása előtt álltam meg az autóval. Leállítottam a motort, és mire ezzel megvoltam, Luke barátom is végigolvasta a levelet. Összehajtva a zsebébe gyűrte, majd azonnal ki is ugrott a kocsiból, én pedig reménykedve néztem és vártam, hogy úgy legyen minden, ahogy annak lennie kell.

/A te szemszöged/

Mikor hallottam leparkolni Mikey-t, az ajtóhoz siettem, hogy beinvitálhassam segíteni. Csakhogy mikor kinyitottam, Luke állt előttem könnyes szemekkel.

-Elrabollak -vágott a közepébe. Értetlenül fürkésztem, miközben a szívverésem felhevült az ereimben száguldozó vérrel együtt.

-Engem? Mi..Miért?

-Téged, mert kellesz, és azért, hogy ne az az öregember vigyen magával. Nem hagyom, hogy lemondj kettőnkről, mert ezt nem döntheted el egyedül, ebbe nekem is van beleszólásom, de mivel megtagadtad a szavazati jogom, kénytelen vagy beletörődni abba, amit most mondani fogok: Szeretlek! És nem fogom engedni, hogy elmenj, mert veled akarok lenni, nekem nem kell más. Te kellesz! -húzott magához és mielőtt reagálhattam volna, hevesen ajkaimra tapasztotta övéit.. És egy pillanat alatt elérte, hogy minden 180°- os fordulatot vegyen...

Egy derűsebb kezdet felé, ahol csak ketten voltunk. 

Ő és én.