Without you

Hi or Hey People!
Minden rendben veletek? Ezt a pár hetet már kibírjátok, igaz? Számoljátok vissza a napokat a nyári szünetig? Én nem vagyok az a számolós típus, de azért fejben tartom, hogy már nem sokáig kell reggel negyed hatkor kiszenvednem magam az ágyból. 
Hoztam nektek egy Calum one shot-ot, Without you (Nélküled) címen Vivianna Clifford számára. (Erről jut eszembe Leiner Laura Bexi sorozatának 4. része , olvassátok el, én is ezt fogom tenni.)
Kellemes időtöltést a blogon!
Millió puszi: Do
Ui.: Olvadozzatok velem ezt a képet látván! 

 

*Calum szemszöge*

Távkapcsolatot létesíteni valakivel, aki olyan fontos számodra, mint a levegő, nagyon nem könnyű.. 

Láthatod Őt kamerán keresztül, hallhatod hangszórón keresztül, de nem érhetsz hozzá. Nem érezheted a bőre finomságát, az illatát, a közelségét, a csókjait.. Egyszerűen nem érezheted Őt és a szerelmét, ami a legelkeserítőbb dolog a világon. Elvégre ragaszkodsz hozzá. Ő a szenvedélyed, akiről soha senkiért és semmiért nem mondanál le. Azt hiszed, ki tudod bírni azt a huzamosabb időt nélküle, de tévedsz.. Oh, nagyon tévedsz.

Ilyen nyomasztó gondolatokkal bírj ki egy világ körüli turnét..

A zene fontos szerepet játszik az életemben, ahogy a banda is, hiszen ez volt az, amit mindig is csinálni akartam. A srácok szinte a testvéreim, akik tényleg mindig mellettem állnak Azt hiszem ez az, ami segít elviselhetőbbé tenni azt a hiányt, amit Vivianna távolléte okoz..

Azt is a barátaimnak köszönhetem, hogy nem roskadtam magamba, mikor eszembe jutott a könnyes arca, az utolsó csókja, ölelése, érintése, mielőtt elindultunk. 1 percre sem hagytak magamra. Ha elmentek körbenézni a városban, magukkal rángattak. Esténként legalább 5 doboz pizzával és sörrel állítottak be a hotelszobámba, hagyták, hogy kibeszéljek magamból mindent, ráadásul még megnevettetniük is sikerült. A gondolataimat elterelték, kivéve, ha Ő hívott vagy, ha boldog voltam, szóval őszintén hálás lehetek azért, amiért ilyen barátaim vannak. Az egyetlen baj, hogy ezek a tettek sem segítettek mindig. Túl sok dolog volt, ami Rá emlékeztetett..

A fejemben folyamatosan együtt töltött pillanatok játszódtak le, az éjszakáim a róla való álmodozással, az üzeneteink visszaolvasásával teltek. Akárhányszor a látóterembe került egy csokor rózsa, eszembe jutott a boldog mosolya, mikor megleptem, majd az ezt követő édes csók.. Istenem.. A legédesebb csókok..

Ajkamon végighúztam ujjbegyeim lehunyt szemekkel. Szinte éreztem, ahogy újra az enyéimre nyomja övéit tele szenvedéllyel, amitől a szívem heves ritmusban kalapálni kezdett mellkasomban. Aztán hirtelen felültem kinyitva szemeim, szapora levegővétellel. Megint eltúloztam a nosztalgiát... A digitális órára nézve túrtam hajamba, aztán felsóhajtottam. 0:25, de én még mindig nem alszom.. Fújtatva nyúltam a telefonomért, ami lenémítva foglalt helyet az ágy melletti éjjeliszekrényen. Nem gondolkodtam, egyszerűen cselekedtem. Szükségem volt Rá.

Megnyomtam a feloldógombot, majd megszeppenve fürkésztem a képernyőt: 3 nem fogadott hívás tőle: Vivianna

Hogy nem vettem észre?! Feloldottam a telefont, majd egyszerre az értesítésre nyomtam ujjam, hogy felhívhassam...de megtorpantam. A legutolsó hívás 2 órája volt.. Már biztos alszik, nem kéne felébresztenem.. Egy újabb sóhaj hagyta el ajkaim, aztán leraktam a kütyüt. Hátradőltem magamra húzva a takarót, aztán az alkarom lehunyt szemeimre helyeztem, miközben folyamatosan utasítgattam magam az alvásra. Nem sokkal később ez meg is történt, habár nem tartott sokáig..

Pár óra elteltével ismét olyan érzésem támadt, mintha ajkait enyéimre helyezné, majd lassan megcsókolna, de ez valamiért más volt... A pillangók életre keltek gyomromban, a szívem egyre gyorsabban dobogott, az ajkaim pedig övéivel mozogtak. A levegővel csókolóznék? 

Egész végig abban a hitben voltam, hogy álmodom, de mikor kinyitottam szemeim, az érzés nem múlt el, ráadásul olyat láttam, ami már több hónapja csak képernyőn keresztül tárult elém..

Ő volt az. Ő volt az életnagyságban, és nem álmodtam. Éreztem illatát, a csókját, bőrét. Örömkönnyekkel hunytam le pilláim körbeölelve és magamra húzva Vivianna-t, aki kezeit arcomra helyezte, majd szenvedélyesebben csókolt egészen addig, amíg el nem fogyott a levegőnk. Homlokát enyémnek döntötte, aztán lesimított nyakamon. Szemeimet ezúttal újra kinyitottam, tekintetem övébe fúrtam elmosolyodva:

-Hogy kerülsz ide, kicsim? Otthon kellene lenned Ausztráliában.

-Nem, Calum. Egész végig melletted kellett volna lennem. Borzalmas nélküled.. Nem bírtam tovább, ezért utánad jöttem. Iszonyatosan hiányoztál. -súgta ajkaimba. Fordítottam helyzetünkön egy rövidebb csók közben.

-Te is eszméletlenül hiányoztál. El nem tudom mondani, mennyire. -elmosolyodva lehúzta arcom övéhez, aztán a fülemhez hajolva kimondta azt a szót, ami az egymás nélkül töltött idő óta most dobogtatta meg a szívem igazán:

-Szeretlek!