2014. június 23., hétfő

Barátság extrákkal, aztán..

Liliána Nagy-nak Michael :)))
Remélem tetszeni fog! 



,,Nem is tudom, hogy kezdtem volna bele a napló írásában, de emellett a sor mellett döntöttem, amit most kezdtem, hiszen minek a saját naplómban bemutatkozni?! Ugyan, ki csinál ilyet?! Butaság, saját magadnak bemutatkozni, hisz mégis csak tudod, hogy hívnak meg ilyenek..." -kezdted ezzel a pár sorral, aztán folytattad- ,,Nem szeretem vesztegetni az időt, ilyen unalmas sorokkal, 1: úgy sem olvassa senki rajtam kívül, ha csak anya néha bele nem kukucskál, 2: Van ennél sokkal fontosabb dolgom is, például az osztályba járó cuki fiú. " -na itt álljunk meg! Az osztályba járó ,,cuki fiú", akit mellesleg Michael-nek hívnak, már több éve jó barátod, akibe talpig belezúgtál a kezdetek óta. ,,Michael-lel, vagy ahogy én hívom: Mikey-val együtt vagyunk, csak...Csak kár, hogy ő nem tud róla.."  -Igen, itt lenne a bizonyos nagy gond. Te szereted, és 'együtt vagytok' úgy, csak ő nem tud róla....
Becsuktad a naplódat és felsóhajtottál. Sosem tudhatja meg, hogy szereted. Elrontanál vele mindent!  Apropó, amit még nem is említettünk, a szomszédban lakik. Ami még klasszabb, simán betud mászni az erkélyedre, és mivel éjszakánként résnyire nyitva hagyod az ajtót, had jöjjön be a levegő, ő csak kinyitja azt és bejön.. Ugye milyen vicces?.... Nem dehogy!? Hogyan lenne vicces, ez kész katasztrófa! Szerelmes vagy a szomszéd srácba, aki mellesleg jó barátod, ráadásul betud mászni a szobádba, észrevétlenül.
-Fantasztikus! -bújsz a takaró alá, és kapcsolod le a melletted lévő kis villanyt, amikor hallasz egy hangot:
-Mi olyan fantasztikus, amiről én nem tudhatok? -csukja be az ajtót a bizonyos személy. Visszakapcsolod a lámpát és ránézel, de visszadőlsz:
-Mit keresel itt Mikey, miért nem alszol?
-Amiért te sem! -bújuk be melléd. -Láttam, hogy még csak most kapcsolod le a villanyt, pedig már lassan éjfél lesz és én meg, nem akartam unatkozni, ezért gondoltam bejövök boldogítani téged. -fordul feléd.
-Ezért nem alszol?
-Aludnék én, de ha te sem alszol, én miért aludjak? -mosolyog. Imádtad, amikor inkább veled van, minthogy valami fontosabbat csináljon. Jó, mindenhogy imádtad.
-És mit szeretnél csinálni? 
-Te mit szeretnél csinálni?
-Mikey, én álmos vagyok. Aludni szeretnék.
-Hát oké. Akkor aludjunk! Kapcsold le a villanyt. -ezen meglepődtél.
-Itt alszol? -felnevetett.
-Miért, hol aludjak? A földön? Vagy apukádék között? 
-Dehogy! -nevettél te is- Csak meglepődtem. De rendben. -jelentetted ki nyugodtan, de belül, majd kiugrottál a bőrödből. Ilyen még sosem történt veled, de áldod az estét. Lekapcsoltad a villanyt:
-Jó éjt Liliána! -suttogott.
-Neked is Michael! -csuktad be a szemed, s szép lassan elaludtál...
Másnap reggel, úgy ébredtél fel, hogy Mikey mellkasán fekszel, míg ő a derekadon pihenteti a kezét s szuszog. Paradicsom vörösre pirultál, örültél volna, ha minden reggel így ébredtél volna fel, de ez sajnos lehetetlen, teljesen biztos voltál benne, hogy másnapra ugyanolyan lesz minden, mint volt. A gondolkodás közepette észre sem vetted, hogy Michael óvatosan a derekadat simogatja, mert felébredt:
-Szent ég, mióta vagy fent? -suttogod.
-Hát..úgy 3 perce. -nevetett halkan. 
-Én ébresztettelek fel?
-Nem, felébredtem. -csukja megint be a szemét és közelebb húz magához. Kicsit furán felnézel rá, mire kinyitja egyik szemét. -Mi baj?
-Semmi, csak tudod összekavarsz. Barátok vagyunk, nem?
-Vártam már mikor kérdezel rá. -ül fel. Ugyan így teszel.
- Rákérdezek, mert tudni szeretném miért csinálod ezt velem!
-Ugyan mit? -dühösen felállsz
-Michael Gordon Clifford! Nem veszed észre, hogy teljesen beléd vagyok zúgva?! -lesokkolta a mondatod
-Mit mondtál? -áll fel ő is. 
-Jól hallottad -gyűltek könnycseppek a szemedben-Örülsz, hogy végre kinyögtem?!
-De..
-Ne, nincs de! 
-Figyelj..
-Te figylej!
-Hallgass már meg, kérlek! 
-Nem, én kezdtem előbb, te hallgass me...-elhallgattatott csókjával.
-Én is így érzek. Teljes mértékben!
-K..komolyan?
-Igen, halál komoly! -elszégyelled magad, amiért nem hagytad szóhoz jutni, de ő csak elmosolyodik és újra megcsókol..


A következő sztori Danielláé :)
 

4 megjegyzés:

  1. Hu, nekem nagyon tetszik!*-*
    Lehet (még) kérni?? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki :)
      Húúh persze kérhetsz de nem tudom mikorra hozom, mert így is van még jó pár, amit meg kellene írnom :) De persze, hogy kérhetsz! :)

      Törlés
  2. Nagyon köszönöm! Nagyon nagyon (és még ezerszer is nagyon) tetszik! Imádom Mikeyt, és téged is imádlak, amiért ennyire jól írsz!
    Remélem, hogy kérhetek még ilyen jó sztorikat. :)

    VálaszTörlés
  3. Ne köszönd, kértél, és én megírtam. Ez a dolgom! :) Jól teszed, hogy imádod, nagyon jól teszed, hisz ő talán a kevésbé kedvelt a bandában, kevesebben is kérnek róla sztorit :/ :)
    Ugyan kérlek, én is imádlak téged!
    Igen, kérhetsz, de előtte a kötelességem megírni a többieknek is :)
    Dó xx

    VálaszTörlés